Gyász
Ács János színházrendezőtől augusztus 26-án vesznek végső búcsút
Ács Jánost 66 éves korában július 22-én érte a halál.
2015.08.10 19:01MTIAugusztus 26-án, szerdán vesznek végső búcsút Ács Jánostól. A Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas színházrendező hamvasztás utáni búcsúztatása 11 óra 15 perckor lesz az Új köztemető szóróparcellájában - tudatta a Magyar Színházi Társaság az MTI-vel.
Ács Jánost 66 éves korában július 22-én érte a halál. A színházrendezőre a Vasvári Pál utcai Nappali Kávéházban emlékezhetnek barátai a temetést követően.
Ács János 1949. március 22-én született Budapesten. Tanulmányait a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, illetve a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte, ahol 1980-ban diplomázott.
Az 1970-es években Paál Istvánnal a szegedi egyetemi színpad színésze és rendezője volt. A kaposvári Csiky Gergely Színházban dolgozott 1980 és 1991 között, 1991-től az Arany János Színház rendezője, 1994 és 2001 között az Új Színház főrendezője volt. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen is tanított, 1991-től 2011-ig.
Rendezett többek között Szolnokon, Zalaegerszegen, az Operaházban, a Rock Színházban és a Katona József Színházban is. 2005 óta a Győri Nemzeti Színház tagja volt. Színészi feladatokat is vállalt, több filmben játszott.
Színháztörténeti jelentőségű rendezése volt Kaposváron Peter Weiss darabja, a Marat halála. A vidéki színházak esetében példátlanul sokszor, több mint százszor játszották. 1982-ben a BITEF nemzetközi fesztiválon mindhárom kiosztható díjat ez a darab kapta. A kaposvári előadásokra buszokkal érkeztek főleg fiatal, egyetemista nézők. A budapesti vendégjátékokon több alkalommal rendőrkordon védte az előadás helyszínét a jegy után áhítozó nézők rohamától.
Ács János főbb rendezései között megtalálható a Szöveg és zene (Beckett), az Esküvő (Gombrowicz), a Csárdáskirálynő (Kálmán Imre), A tavasz ébredése (Wedekind), az Átváltozások(Middleton-Rowly), a Szentivánéji álom (Shakespeare), a Leonce és Léna (Büchner), A balkon (Genet), a Sötét galamb (Örkény István), az Amphitryon (Kleist), a Munkásoperett (Ács-Mártha), az Egy kiállítás képei (Muszorgszkij), az Othello (Shakespeare), a Lulu (Wedekind), a Sirály (Csehov), a János vitéz (Kacsóh Pongrác), a Lear király (Shakespeare), az Oidipusz (Szophoklész), a Jó embert keresünk (Brecht), a Hamlet (Shakespeare), Az üvegcipő (Molnár Ferenc) és a Cseresznyéskert (Csehov).
A művész 1987-ben Jászai Mari-díjat, 2009-ben Nádasdy Kálmán-díjat kapott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06