Programajánló
Nemzetközi Fazekas Találkozó és Vásár Magyarszombatfán
Ezen a hétvégén rendezik meg a hagyományos fazekastalálkozót és vásárt az őrségi Magyarszombatfán, ahova több tucat gerencsér, vagyis fazekas érkezett az ország különböző részeiből és a határon túlról is.
2015.07.11 02:30MTIAlbert Attila, Magyarszombatfa polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy a találkozó pénteken szakmai nappal, konferenciával és a tavalyi fazekas verseny legsikerültebb remekeit felvonultató kiállítás megnyitójával vette kezdetét.
Hozzáfűzte: a találkozó hagyományaihoz tartozik az is, hogy a résztvevők közösen egy-egy szál virágot helyeznek el a község temetőjében nyugvó fazekasok sírjainál.
A polgármester tájékoztatása szerint szombaton délelőtt 11 órakor V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője nyitja meg a vásárt, ezután pedig kezdetét veszi a két napon át tartó korongozóverseny, amelyen a fazekasok legjobbjai mérik össze tudásukat.
Albert Attila szólt arról is, hogy második alkalommal szerveznek a fazekas napok keretében különleges jótékonysági kályhaépítő versenyt, amelyre az ország minden részéből érkeztek kályhaépítő mesterek. Az általuk elkészített húsz hordozható cserépkályhát a Magyar Vöröskereszt segítségével kaphatják majd meg rászoruló családok az ország különböző megyéiben és a fővárosban.
A fazekas találkozót és versenyt, valamint a vásárt kulturális program egészíti ki, szombaton és vasárnap délután helyi hagyományőrző együttesek szórakoztatják az érdeklődőket, esténként pedig olyan előadók lépnek színpadra, mint Torres Dani, a Boglya Zenekar, a Szökős Együttes, valamint Bognár Szilvia és együttese. A programot szombaton délelőtt főzőverseny, délután pedig egy szépségverseny is színesíti majd.
A 300 lakosú Magyarszombatfán a polgármester elmondása szerint még ma is 11 család él a fazekasságból, a magyarszombatfai fazekasság több mint hétszáz éves hagyományként 2014-ben bekerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06