Programajánló

Kétszázötven csapat főz birkapörköltöt a hétvégén Karcagon

A hungarikumok listájára is felvett karcagi birkapörköltet az idén minden eddiginél több, kétszázötven bográcsban, lábasban és fazékban készítik el a XVII. Karcagi Birkafőző Fesztivál szombati fő attrakciójaként.

2015.06.27 03:30MTI

A Múzeumparkban és a Kossuth téri parkban - ügyelve a biztonsági szempontokra - szinte minden "talpalatnyi földet" kiadtak főzőhelynek, pedig már a tavalyi 200 nevező elhelyezése sem volt könnyű feladat - mondta el Kolostyák Gyula, a fesztivál egyik szervezője az MTI-nek csütörtökön.

A szervező tájékoztatása szerint a kétszázötven nevező gasztronómiai remekéhez várhatóan csaknem 400 birkát vágnak le, néhány csapat ugyanis két állatot is "feláldoz" pörköltnek. Főzőedénynek a karcagiak öntöttvas lábast vagy fazekat használnak, a túrkeveiek viszont csak bográcsban tudják elképzelni az étel elkészítését - avatott be a fortélyokba Kolostyák Gyula.

A díszvendég településről, Badacsonytördemicről érkezők fotókiállítást és könyvbemutatót szerveznek pénteken az Ifjúsági Házban, a Kossuth téri parkban családi és gyermekprogramokat tartanak.

A főzőverseny eredményhirdetése és a díjátadó szombaton délután 3 órakor lesz, a szakmai zsűrit Benke László négyszeres olimpiai bajnok mesterszakács vezeti majd.

A kulturális és szórakoztató műsorok péntek délutántól szombaton késő estig kínálnak kikapcsolódást elsősorban a zenés műfajokban, fellép többek között Tóth Gabi, a Holló együttes, koncertet ad Charlie, de lesz folklór- és nótaműsor is.

A Borudvarban a látogatók megkóstolhatják a badacsonyi bort, ízelítőt kaphatnak a badacsonyi folklórhagyományokból, de népművészeti kirakodóvásár és kézműves élelmiszerek vására is színesíti a programot.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.