Gyermeknap
Rajz-és babakiállítás a Vigadóban
A 150 éves a Pesti Vigadó elnevezésű gyermekrajzpályázat legjobb alkotásaiból rendezett kiállítással vette kezdetét vasárnap a budapesti Vigadóban az egész napos gyermeknapi programsorozat, amelyen tárlatvezetéssel, babakészítéssel és mesefilmekkel is várják az érdeklődőket.
2015.05.31 11:33MTIFekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke a kiállításmegnyitón emlékeztetett arra, hogy 150 éves fennállása alatt a Vigadó épülete többször majdnem megsemmisült. "Az építése után már egy évvel leégett, az osztrákok szétlőtték a szabadságharc alatt, kétszer lebombázták, 1956-ban is komoly sérülés érte, 1970-ben pedig majdnem lebontották" - idézte fel, hozzátéve: a tíz éve kezdődött, több éven át tartó rekonstrukciónak köszönhetően "eddig soha nem látható pompájában nyílt meg újra az épület."
Emlékeztetett arra: a Vigadót annak idején azért építették, hogy "itt boldogok legyenek az emberek: táncoljanak, énekeljenek, zenéljenek és szórakozzanak."
Elmondta, hogy az épületben rendezett gyermeknapi programsorozaton babakészítés, tárlatvezetések, a Magyar Művészbabák című kiállítás és mesefilmek szórakoztatják a gyerekeket.
Elhangzott az is, hogy csaknem 120 pályamű érkezett A 150 éves a Pesti Vigadó programsorozat részeként meghirdetett gyerekrajz pályázatra. Két korcsoportban az első három helyezett részesült jutalomban, a díjakat az MMA elnöke adta át.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:58 Fico - Az uniós vétójog eltörlése a közösség végét és háborús veszélyt is jelenthet
- 18:49 Romániában több mint ötszáz embert menekítettek ki a megáradt folyók útjából
- 16:42 Mexikói bevándorlót tartóztattak le Trump meggyilkolásával való fenyegetés miatt
- 14:39 Kína elítéli az Egyesült Államokban tanuló kínai diákok vízumának visszavonását
- 12:38 Nőtt a Szerencsejáték Zrt. árbevétele és nyeresége tavaly
- 10:37 Orbán Viktor: a brüsszeli tervek gazdaságilag lenulláznák Magyarországot
- 8:36 Prostitúcióra kényszerített két lányt egy javítóintézet igazgatója és az élettársa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06