Kastélyprogram
Vas és Veszprém megyei kastélyok újulhatnak meg
Vas megyéből a jánosházai Erdődy-Choron-várkastélyt, a vassurányi Schlisson-kastélyt és a vépi Erdődy-kastélyt, valamint Veszprém megyéből a sümegi püspöki palotát újítják meg.
2015.02.05 00:30MTIA Nemzeti Kastélyprogram keretében újulhat meg három vas megyei kastély és a sümegi püspöki palota - jelentette be a Forster Központ elnöke kedden a sümegi polgármesteri hivatalban tartott szakmai egyeztetésen.
Sághi Attila kiemelte, hogy a 2014-20-as európai uniós fejlesztési ciklusban a Forster Központ örökségfejlesztési programjának részeként a Nemzeti Kastélyprogramban 35 műemlékegyüttes újulhat meg. A projektek Vas megyéből a jánosházai Erdődy-Choron-várkastélyt, a vassurányi Schlisson-kastélyt és a vépi Erdődy-kastélyt, valamint Veszprém megyéből a sümegi püspöki palotát érintik.
A Forster Központ a kormány tavalyi döntései alapján látja el projektek kidolgozását, megvalósítását és koordinálását. A központ örökségfejlesztési programjának része a kastélyfejlesztéseket összefoglaló Nemzeti Kastélyprogram.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06