Idei busójárás
Rekordszámú maskarás búcsúztatja a telet
A mohácsi sokácok körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Mohács-szigetre menekültek. Álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, és rajtaütöttek a babonás törökökön...
2015.02.03 20:30MTIMinden eddiginél több, 1200 maskarás űzi el a telet az idei busójáráson, amely február 12-én veszi kezdetét Mohácson.
Hegedűs Emese, az esemény egyik fő szervezője az MTI-nek elmondta: az érdeklődők szórakoztatásáról 44 busócsoport 1100 busója és 100 egyéb maskarása gondoskodik, de emellett rekord az is, hogy a fesztivál idejére 250 népművész, iparművész, kézműves, vendéglős kapott engedélyt a Duna-parti városban való árusításra.
Kiemelte, hogy a busójárás hat napja alatt mintegy 30 helyszínen reggeltől estig 70-nél is több programra várják az érdeklődőket.
A húshagyó keddi főtéri koporsóégetéssel záruló népszokás rendezvényei között lesz farsangi felvonulás, dudástalálkozó, népdaléneklési verseny, többféle táncház és számos néptánc-előadás, sokacbál, busólakodalmas, valamint maszkfaragó foglalkozások és kiállítások is neves művészek által készített busóálarcokból.
Hegedűs Emese hozzátette, hogy Mohácson ad közös koncertet a Sündörgő és Vujicsics együttes, valamint fellép a Czemende zenekar, a Mladi Orkestar és mások mellett a Poklade tamburazenekar is.
A szervező kitért rá: a busójárást megelőző nap, február 11-én a Kanizsai Dorottya Múzeumban állandó kiállítás nyílik Ribli Zoltán sakkolimpiai bajnok és mohácsi olimpikonok emléktárgyaiból.
Jelezte, hogy a fő programokat február 15-én, farsangvasárnap rendezik: a busók ekkor kelnek át csónakkal a Dunán, vonulnak fel a belvárosban, teszik vízre a farsangi koporsót, avatnak új busókat és gyújtanak hatalmas máglyát Mohács főterén.
A szervezők arra számítanak, hogy az UNESCO által az emberiség szellemi kulturális örökségeinek listájára 2009-ben felvett busójárás kiemelt rendezvényeire a helyszínen a tavalyihoz hasonlóan 70-80 ezer ember lesz kíváncsi.
A sokácok messze földön híres farsangi fesztiválját egy 1783-as feljegyzés említi először. A mohácsi sokácok körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. Álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.
A busójárás tradicionális elemei változatlanok: borzas busóbundákat öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, öles kereplőkkel, kolompokkal felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.
A népszokás idei részletes programja a www.mohacsibusojaras.hu internetes oldalon található.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06