Különleges perspektíva
Ybl-emlékév - az építész épületeinek makettjei Tapolcán
Ybl Miklós épületeit bemutató makett kiállítás nyílik kedden a tapolcai Wass Albert Könyvtár és Múzeumban, ahol különleges perspektívában tárulnak a közönség elé a 200 éve született építész alkotásai.
2014.12.06 21:30MTIDécsey Sándor, az intézmény igazgatója elmondta, hogy első vidéki helyszínként érkezik a tárlat anyaga Tapolcára a Magyar Nemzeti Múzeumból.
Hozzátette: a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara több mint 70 hallgatójának makettjeit nézhetik meg a látogatók. A kiállítás egyik különlegessége, hogy Ybl szakrális épületei, kastélyai, palotái és középületei mellett korabeli szerkezeti részletek is megelevenednek, például egy épület rejtett falszerkezete vagy egy oszlopfő metszete – fogalmazott az igazgató, hozzátéve, hogy a modelleket három nagyméretű installációban helyezik el, amelyek szabadon körbejárhatók.
A megvilágított maketteket egymás felett két polcon kis betekintő nyíláson keresztül láthatja a közönség meglepő közelségbe kerülve a kiállított tárgyakhoz – mondta Décsey Sándor.
Ez az elrendezés egészen különleges perspektívában mutatja be az épületeket a részletek összhangjára helyezve a hangsúlyt – közölte az igazgató, hozzátéve, hogy közelről megszemlélhető lesz így például az Operaház erkélyének részlete, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár lépcsője vagy a drávafoki Bitto-kastély is.
Décsey Sándor elmondta azt is, hogy a tárlat a Szent István Egyetem és Budapest Főváros Levéltára együttműködésének köszönhetően jött létre és 2015. márciusig látogatható Tapolcán, ahonnan Székesfehérvárra - Ybl Miklós szülővárosába - költözik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:00 Már megint füstöl a MOL környéke - videó
- 20:00 Felborult egy szirénázó mentőautó Budapesten
- 19:50 Brit Nagydíj - Norris újra győzött, a veterán Hülkenberg először a dobogón
- 18:18 Folyamatosak voltak az utórengések szombat éjszaka Csongrád térségében
- 16:17 NGM: a magyar üzemanyagárak a továbbra is kedvezőbben alakulnak a szomszédos országokhoz képest
- 14:16 Sziklaomlás történt egy lengyelországi rézbányában, egy vájár elhunyt
- 12:11 Megszüntették a Milorad Dodik elleni elfogatóparancsot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06