Bemutatkozási lehetőség a fiataloknak
Csaknem negyven filmet mutatnak be a bukaresti Magyar Filmhéten
Az idén arra törekedtek, hogy fiatal alkotóknak teremtsenek bemutatkozási lehetőséget, így főleg elsőfilmesek alkotásait foglalták a programba.
2014.11.11 02:30MTICsaknem negyven filmet mutatnak be a bukaresti 8. Magyar Filmhéten, amelyen bemutatkozik a Jameson CineFest - Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - jelentették be hétfőn a szervezők.
A Balassi Intézet bukaresti központja és a Román Nemzeti Parasztmúzeum által szervezett rendezvényről Kósa András László, a Balassi Intézet bukaresti vezetője egy sajtótájékoztatón elmondta: november 10. és 16. között nyolc nagyjátékfilmet vetítenek le a román közönségnek.
Az idén arra törekedtek, hogy fiatal alkotóknak teremtsenek bemutatkozási lehetőséget, így főleg elsőfilmesek alkotásait foglalták a programba. Ezért hívták meg a miskolci fesztivált is, amely szintén az első filmes alkotókra fokuszál. Az igazgató kiemelte, hogy dokumentumfilmek is lesznek, így például a sportnak szánt tematikus nap keretében levetítik Kocsis Tibornak a Magyarok a Barcáért, valamint Ferenczi Gábornak az Overdose - Vágta egy álomért című dokumentumfilmjét.
Kósa bejelentette, hogy az idén Temesváron is megszervezik a Magyar Filmhetet, a következő évben pedig Marosvásárhelyre és Nagyszebenbe is elviszik a magyar alkotásokat. Virgil Stefan Nitulescu, a Román Nemzeti Parasztmúzeum vezérigazgatója elmondta, hogy az általa vezetett intézmény ötödik alkalommal ad otthont a Magyar Filmhétnek.
Példásnak nevezte a Balassi Intézettel való együttműködést, és a miskolci fesztivált méltatta. Úgy vélte, hogy a Magyar Filmhétnek az idén gazdagabb a programja, mint az előző években, és fontosnak nevezte, hogy elsőfilmes alkotók munkáit tekintheti meg a bukaresti közönség.
Nitulescu szerint Magyarországon egy rendezői "új hullám" megjelenése körvonalazódik, és azt kívánta, hogy legalább olyan sikeresek legyenek, mint az elmúlt években nemzetközi hírnévre szert tett fiatal román filmesek. Fontosnak nevezte a magyarországi fesztiválok romániai bemutatkozását, mert így együttműködések jönnek létre a két ország alkotói között, és a személyes kapcsolat sokkal fontosabb, mint az államközi, intézményes együttműködés.
A sajtótájékoztatón jelent volt Reisz Gábor, akinek a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című, többszörösen díjazott filmje nyitja hétfőn este a bukaresti Magyar Filmhetet. A fiatal rendező megköszönte az elsőfilmes alkotók nevében, hogy a Balassi Intézet több országban lehetőséget ad számukra a bemutatkozásra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 17:05 Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt Fejér és Pest vármegye egyes járásaira
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06