Konci

Citera et cetera: Fonó-est egy hangszer körül

A citera áll a középpontban a Fonó Budai Zeneház november 14-i estjén. A Citera et cetera című műsorban Lajkó Félix és Gryllus Dániel is játszik.

2014.11.10 23:30MTI
Fotó: Facebook/Citera et cetera

Az est cáfolni fogja azt a felületes megítélést, hogy ez a csodálatos hangszer csak egysíkú, monoton muzsikálásra vagy énekkíséretre alkalmas. Lajkó Félix tavalyi citeralemezének óriási sikere a hangszer használatának, technikai lehetőséginek széles skáláját igazolja - írják a szervezők az ajánlóban.

Mint kiemelik, a Kaláka együttes vezetője, Gryllus Dániel citerás dalai, köztük a bibliai ihletésűek egészen másfajta játékmódot mutatnak fel. A teljesség felé című Weöres Sándor-mű egyes részleteinek zenei adaptációját tartalmazó produkciójának új hangszerelésében egy tizenegy tagú kamarazenekar centrumában szól a citera.

Az est másik főszereplője az elsősorban hegedűvirtuózként ismert Lajkó Félix, akinek tavalyi citerás albuma, a Mező az 5. helyen végzett a 2013-ban megjelent világzenei lemezek listáján, a World Music Chartson, és 2013 augusztusában vezette is a havi toplistát.

Fellép még Berta Alexandra Junior Prima díjas citerás, népdalénekes, a Fölszállott a páva című tévéműsorból ismert Dudás Klára, Széles András, valamint Bolya Mátyás is, aki ezúttal tanítványával, a szintén Junior Prima díjas Szlama Lászlóval fog együtt muzsikálni.

A citerák mellett más hangszerek is megszólalnak, közreműködik többek között Gryllus Vilmos gitáron, Szirtes Edina Mókus hegedűn, kísér Kiss-Balbinat Ádám (hegedű), Fekete Márton (brácsa), Csasznyi Imre (basszprímtambura) és Pandák Viktor (bőgő).

A koncert előtt és után az előtérben megtekinthetőek Gáts Tibor citerakészítő mester alkotásai.

Egy kis ízelítő



Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.