Véget ér a nyár Óbudán is!

Az Irie Maffia koncertje zárja az eseményt!

A mindig sok látogatóval büszkélkedő Óbudai Nyár rendezvénysorozat augusztus utolsó hétvégéjén is pazar kulturális programokat tartogat kicsik és nagyok számára: az ingyenes nyárzáró fesztivál augusztus 30-án reggel 10 órától este 10 óráig várja a szórakozásra vágyókat a Csobánka téren.

2008.08.27 17:15ma.hu
A P.A.S.O. zenekar is fellép!

A délelőtti program az Alma együttes produkciójával kezdődik, mely természetesen nem csak a gyerekeknek, hanem szüleiknek is szól. Utána harcművészeti bemutató következik, ahol olyan harcművészeti stílust ismerhetnek meg az érdeklődők, mely a szamurájkard alkalmazásán alapszik, és lényege szellemi és filozófiai tanítás is egyben. 

Lazításként a Panna a pöttöm című mesejáték következik majd, a délután pedig inkább a zenéé: lesz Vitéz Levente zenés mesejáték, utána zenés bohóctréfák dobják fel a hangulatot, a zenés-táncos mulatozásra pedig a Kaláka-koncerten lesz majd módja a kisebbeknek. 

A késő délutáni programok már a nagyobbaknak szólnak, az Irie Maffia koncertet egy vérpezsdítő P.A.S.O. koncert követi majd. 

Egész nap lesznek kézműves -és sportprogramok a legkisebbeket pedig baba- játszóház várja. 

Részletes program a www.obudainyar.hu oldalon olvasható.

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.