A kiállítás témája különösen aktuális
Udvardi Erzsébet-emlékkiállítás a veszprémi Érseki Palotában
A fény megérkezik címmel.
2014.06.07 06:30MTIUdvardi Erzsébet képei a mennyországból, a föltámadt Krisztus dicsőségéből mutatnak meg valamit - mondta Márfi Gyula veszprémi érsek a tárlat megnyitóján, és hangsúlyozta: a művész a színek nyelvén próbált kifejezni valamit, ami szavakkal nem adható vissza.
Hozzátette, pünkösd közeledtével a kiállítás témája különösen aktuális. Udvardi Erzsébet alkotásai a mennyország színeiből sejtetnek számunkra valamit - vélekedett, s emlékeztetett arra, hogy a művész életének szerves része volt Jézus szeretete és az Istenhez való ragaszkodás.
Szerenka Miklós érseki helynök a tavaly elhunyt művésznőhöz kötődő személyes élményeit elevenítette fel. Elmondta: 1972 húsvétján mint "egyszerű hívőt" ismerte meg Udvardi Erzsébetet. "Tiszta, áttetsző volt az egész élete" - idézte fel.
Hozzátette, a művész hordozta a szívében az Istenszeretet fényét, s műveiből is ez a fény sugárzik. Kiemelte Udvardi Erzsébet természetszeretetét, amely - mint mondta - szintén fellelhető alkotásaiban.
Nagy Károly apátkanonok a művésznő életének fontos állomásait elevenítette fel. Úgy fogalmazott, Udvardi Erzsébet műveinek spiritualitása Isten szavaira és az egyház hagyományira támaszkodva értelmezhető.
Udvardi Erzsébet (1919-2013) természeti és biblikus témáit badacsonytomaji tóparti műtermében festette meg. A nagy egyházi ünnepekhez kapcsolódó oltárképei, táblaképei megtalálhatók a Dunántúl templomaiban, de szerte az országban világi intézményekben is láthatók aranyban és ezüstben fénylő festményei.
Oltárképei, templomi akvarelljei a Balaton vidékétől Mezőhegyesig és Szegedtől Baján át Sümegig és a Nyírségig közgyűjteményekben is helyet kaptak.
Az Érseki Palotában nyílt tárlata szeptember 24-ig látható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
- 7:57 Josep Borrell: az Unió részvétét fejezi az iráni helikopter-baleset áldozatainak
- 6:40 Először bocsátottak fel 5G-műholdakat Oroszországban
- 5:38 Mahosz-szóvivő: vélhetően nagy sebességgel ütközött a motorcsónak
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06