Megvan a győztes zenekar!
Megnyerték a Kultúrpart dalversenyét!
578 dal versenyzett a közönség szavazataiért a Kultúrpart interaktív dalversenyén: az egy hónapig tartó megmérettetés során új slágerek születtek, új tehetségek mutatkozhattak be. A dalverseny eredményét a Kultúrpart kreatív vezetője, Novák Péter a Sziget Fesztivál mínusz első napján, a Magyar Dal Ünnepén ismertette.
2008.08.12 16:30ma.hu578 dal, 220 ezer látogató: a Kultúrpart portál egy hónapig tartó dalversenye elsöprő érdeklődés mellett zajlott. Az egyedülálló kezdeményezés eredményeként többszáz tehetséges együttes, zenész, előadó, dalszerző kapott bemutatkozási lehetőséget, a változatos műfajú dallamokat látogatók ezrei hallgatták.
Az öttagú zsűri, Presser Gábor, Pély Barna, Bakács Tibor Settenkedő, Pierrot és Csényi Kati a várakozáson felüli jelentkezések mellett is számos tanáccsal, rövid javaslatokkal segítette a pályázók munkáját. A szavazás augusztus 10-én lezárult, a legtöbb szavazatot a Camea.hu zenekar nyerte „Érte nem kár” című szerzeményével: a fiatal zenészek a verseny első helyezettjeként a Magyar Dal Ünnepe 2009. évi rendezvényén mutatkozhatnak be.
Novák Péter, a Kultúrpart kreatív vezetője a Camea.hu mellett a Sziget mínusz első napján megrendezésre kerülő koncerten a pályázók közül kiemelte a Veracruz zenekart is, akik a közel 600 dalos mezőnyből 12 napon át a dalverseny toplistájának élén álltak. Az interaktív dalverseny szervezői és a zsűri szavazatai alapján – a pályázók létszámára tekintettel – további díjak kerülnek kiosztásra.
A három legjobb dalszöveg szerzője Pély Barna legújabb produceri munkájában vehet részt, a legjobb gitárszóló értékes technikai berendezésekkel gazdagodhat. A szervezők és a zsűri által kiválasztott három zenekar a Kultúrpart stúdiójában 5-5 nap stúdióidőt kap, emellett egy zenekar részére a portál videó stábja videoklipet készít.
A közönség szavazatai alapján kialakult végleges sorrend a http://dalverseny.kulturpart.hu oldalon olvasható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
- 21:01 Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- 20:55 Négy lövedék találta el a miniszterelnököt, még nincs túl az életveszélyen
- 20:49 Szijjártó: elementáris küzdelem várható a Magyarország által ellenzett NATO-s javaslat ügyében
- 20:49 Változékonnyá válik az időjárás a pünkösdi hosszú hétvégén
- 19:48 Voks 24 - Vitézy Dávid: a fővárosi állatvédelem kudarc
- 19:46 A varsói főpolgármesteri hivatal betiltotta a vallási jelképek használatát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06