A 19. században használták
Ma is működő nyaktilót árvereznének el Franciaországban
Egy ma is működőképes, a 19. században a francia hadsereg által használt guillotine-t árvereznek el a héten a nyugat-franciaországi Nantes-ban.
2014.03.25 23:30MTIA Talma aukciósház becsüse 50-60 ezer eurót (15-18 millió forintot) remél érte, de - mint mondta - nehéz megbecsülni egy efféle régiség árát, mivel nyaktiló csak nagyon ritkán kerül árverésre. A becsült árnál azonban figyelembe vették a tárgy ritkaságát.
A nyaktiló A köztársaság hadseregei feliratot viseli az 1793-ban újjászervezett 15 francia forradalmi hadsereg nyomán. Az alkatrészek kora alapján azonban csak az bizonyítható, hogy a guillotine a 19. század második felében használatban volt.
"Ez egy katonai célú nyaktiló, amelyet a hadsereg használt. Újra és újra fel-, illetve leszerelték, s bizonyára számos csatateret megjárt" - mondta Francois-Xavier Duflos becsüs. A kivégzőeszközt egy férfi bocsátotta az aukciósház rendelkezésre, aki még a nagyapjától örökölte, ő valószínűleg a 20. század elején jutott hozzá.
Az aukciósháznál azt szeretnék, ha a nyaktilót "történelmi környezetben" mutatnák be, például egy, a nyilvánosság előtt is nyitott kastélyban vagy egy közgyűjteményben, mivel az egész 20. századot magántulajdonban töltötte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06