13 év után
Átadták a felújított kápolnát Esztergomban
Az esztergomi vármúzeumban átadták vasárnap az egykori királyi vár felújított kápolnáját, az épületet és felújított freskóit 13 év után láthatja ismét a közönség.
2013.12.16 06:29MTI"Az Esztergomot királyi központtá tevő Szent István nyugati kereszténységhez tartozást választó és azt végigvivő uralkodói akarata meghatározta későbbi értékválasztásainkat is, hidat képezhettünk, közvetítői feladatok láthattunk el" - mondta az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a kápolna avatóján. Hölvényi György hangsúlyozta, hogy Magyarország nem egyszerűen átvette a nyugat-európai politikát és közigazgatást, nem csapódó országként létezett, hanem saját értékeit vállalva, konfliktushelyzeteket sem megkerülne tudott jelen lenni a kor Európájában.
Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója elmondta, lendületet adott a munkáknak, hogy a helyreállítást a kormány 50 millió forinttal támogatta. A teljes rekonstrukció várhatóan 2015 januárjában fejeződik be.
Az esztergomi középkori királyi palotát és kápolnát első alkalommal az 1930-as évek végén restaurálták. Az 1960-as években elvégzett újabb felújításokból a kápolna kimaradt. Az épület festészeti díszítése csak a mostani restaurálás után lett látható Wierdl Zsuzsanna munkájának köszönhetően. A restaurátor a falképek pusztulástól való megmentésen túl a számos átfestés alatt megtalálta a kápolna eredeti kifestését, annak számos részletét.
A felújított kápolna átadása alkalmából Esztergomban indította el a Magyar Nemzeti Múzeum országos vándorkiállítását Múzeum körút - évszázados élmények a virtuális gömbsátorban címmel. A főtéren felállított sátorban bemutatják a múzeum történetét és intézményeinek gyűjteményét. A december 17-ig ingyenesen látogatható tárlat a várkápolnát és freskóit népszerűsíti. Felidézi az épület keletkezésének történetét, majd a látogatók videoinstallációval utazást tehetnek a Magyar Nemzeti Múzeumhoz tartozó 10 vidéki múzeumban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06