66 éves volt

Elhunyt Miklós Tibor dalszövegíró, fordító

Váratlanul elhunyt Miklós Tibor dalszövegíró, fordító, a Rock Színház alapítója és igazgatója, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete (MZE) elnökségi tagja.

2013.09.09 11:08MTI

Az alkotót szombaton este 66 éves korában érte a halál - közölte az MTI-vel Hollós Máté, az MZE elnöke.

Fotó: MTI

Miklós Tibor a Generál együttes szövegírójaként tűnt fel, nevéhez fűződik a hazai rock-opera megteremtése és csaknem valamennyi jelentős alkotásának librettója, így például a Sztárcsinálók, A krónikás, a Légy jó mindhalálig, az Anna Karenina, a Kiálts a szeretetért!, a Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai című mesejáték, valamint a legutóbb, a néhány hete bemutatott, Beatles-dalokból összeállított musical szövegkönyve is.

Ő fordította a Jézus Krisztus szupersztárt, az Evitát, a Hairt, A nyomorultakat, a Miss Saigont, a Fame-et. Olyan slágerek fűződnek nevéhez, mint a Különös Szilveszter, a Boldogság, gyere haza és az Álmodj, királylány.

Miklós Tibor állította össze az egyedülálló forrásmunkát, a világ teljes musicaltermését bemutató, Musical című lexikont.

Munkásságát Huszka Jenő-díjjal, Artisjus Életmű-díjjal, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével és Nádasdy Kálmán-díjjal ismerték el.

Temetéséről később intézkednek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.