Parkoló helyett
Új kulturális helyszín a Nemzeti Múzeum oldalában
Kulturális, szórakoztató és családi programokkal várja a közönséget Budapest legújabb kulturális helyszíne; a Múzeumkert Garden and Lounge péntek este nyílt meg a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) oldalában.
2013.08.24 02:30MTIA kert mindig együtt lélegzett a múzeummal, és mindig a legmodernebb dolgoknak adott otthont - idézte fel köszöntőjében az MNM főigazgatója.
Csorba László hangsúlyozta: az utóbbi években drámai módon megváltozott a múzeumi világ, és a kertben zajló fesztiválok is mutatták, hogy igény van az új kezdeményezésekre; ez adta az egész szezont átívelő kulturális helyszín létrehozásának ötletét.
"Történelmi hangulatú kertben egy fiatal, dinamikus kezdeményezés" - szólt az általa megnyitott Múzeumkertről a kultúráért felelős államtitkár.
Halász János emlékeztetett, államtitkársága egész múzeumi hálózatot tart fenn évi több mint 10 milliárd forintos támogatással, és a szakmai, gyűjteményi, tudományos munka mellett kiemelt célként határozzák meg, hogy a közönségnek szóljon egy-egy intézmény programja.
"Itt eddig parkoló volt, most a közönségnek szóló hely nyílt" - hangsúlyozta Halász János, akinek beszéde után röviddel Kerényi Miklós Máté és a Budapest Folk Jazz Band adott nyitókoncertet.
Bartók Marcell, a Múzeumkert főszervezője az MTI-nek elmondta: a szabadtéri kulturális helyszín a nyári szezon végéig tart nyitva, de téli programokat, többek között karácsonyi vásárt és korcsolyapályát is terveznek, majd 2014 tavaszán újra nyit a Múzeumkert.
Az MNM kertjében igényes szórakoztató és kulturális programok várják napközben a családokat, esténként pedig a dzsessz, a szving és a magyar könnyűzenei élet meghatározó szereplői lépnek fel. A zenei programok mellett különböző témák köré szerveződő fesztiválok, felolvasóestek, szabadtéri kiállítások, kertmozi is helyet kapnak majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06