Augusztus 20.
Hétezren hajózhatnak ingyen a Dunán
Egy nagyszabású jótékonysági program keretében 7 ezer ember vehet részt ingyenes hajós városnézésen a Dunán augusztus 20-án a Magyar Hajózási Országos Szövetség jóvoltából.
2013.08.16 13:45MTISzalma Botond, a Magyar Hajózási Országos Szövetség és a Személyhajósok Szövetségének elnöke a program pénteki tájékoztatóján kiemelte: a kezdeményezés teljes mértékben a budapesti hajóstársaságok felajánlásából valósul meg, mindenféle egyéb támogatás nélkül.
"Arra gondoltunk, hogy megajándékozzuk az ország lakosságát az állami ünnepen egy kirándulással, hogy bárki részesülhessen a dunai hajózás egyedülálló élményében" - emelte ki az elnök. Akik regisztráltak, a Lánchíd melletti kikötőkből indulnak 10 és 12 óra között, hogy részt vegyenek egy hagyományos, nagyjából félórás városnézésen.
Az akcióban több mint 900 hátrányos helyzetű gyermeket is vendégül látnak a hajósok, ők a Jászai Mari téren szállnak vízre. Annak ellenére, hogy a felhívás csak a közösségi oldalakon terjedt, szinte néhány napon belül betelt az összes férőhely. A szövetség azonban jövőre is szeretné megszervezni a programot, így annak, aki idén lemaradt, 2014-ben várják a jelentkezését.
A program időtartama alatt a kikötőkben adományozásra lesz lehetőség: a szervezők az SOS Gyermekfalu számra gyűjtenek és akár már 100 forint felajánlást is szívesen fogadnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:23 Izraeli védelmi minisztere az önvédelmi jog tagadásával vádolta a hágai főügyészt
- 12:33 Donald Tusk: Varsó 300 millió eurós hitelt vesz fel az EIB-től az európai légvédelemhez kapcsolódó műholdprogramra
- 11:23 Elmozdították a hídomlást okozó konténerszállítót Baltimore kikötőjének bejáratából
- 10:27 Vlagyimir Putyin felvette a kapcsolatot az ügyvezető iráni elnökkel
- 9:21 Orosz hírszerzés: a Nyugatot nyugtalanítja az ukrán vezetés hanyatló népszerűsége
- 8:59 Cannes - Kevin Costner is saját vagyonából finanszírozta új westernfilmjét
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06