Vallás
Riói világtalálkozó - Ferenc pápa a fiataloknak üzent
Ferenc pápa szembeszállásra buzdította a fiatalokat a "múló bálványokkal", így például a hatalommal és a pénzzel szemben a brazíliai Aparecidában tartott szentmiséjén.
2013.07.24 19:37MTIA katolikus egyházfő első külföldi nagymiséjén arra szólította fel mintegy 200 ezres hallgatóságát, hogy térjen vissza az igaz hitre. Mint mondta, napjainkban mindenkit, így az ifjúságot is sok olyan bálvány csábítja el, amely Isten helyére lép és úgy tűnik, reményt ad: ilyen a pénz, a siker, a hatalom vagy az élvezet. Ferenc pápa ezekkel a keresztény értékeket - mint amilyen a nagylelkűség, kitartás és testvériesség - állította szembe.
A 28. katolikus ifjúsági világtalálkozó alkalmából Brazíliában tartózkodó Ferenc pápát ujjongó tömeg fogadta, amikor megérkezett a Rio de Janeiro és Sao Paulo között félúton fekvő kisvárosba. Az ország legfontosabb zarándokhelyén álló bazilikába 15 ezren zsúfolódtak be, hogy részt vegyenek a pápa által bemutatott szentmisén, rengetegen pedig a templom előtt hallgatták az egyházfőt. A pápa a mise megkezdése előtt a fekete Szűzanya-szobor előtt imádkozott. Ferenc pápa közismerten mély tisztelettel viseltetik Szűz Mária iránt, pápaságát is az ő gondjaira bízta.
A szerdai eseményen közel ötezer rendőr és katona gondoskodik az egyházfő biztonságáról, akinek terepjáró autóját hétfőn Rio de Janeiróban megrohanták a hívők, miután a gépkocsi letért a tervezett útvonalról. Ugyancsak hétfőn, Aparecidában házilag készített robbanószereket találtak egy, a bazilika közelében lévő nyilvános illemhelyen.
Ferenc pápa csütörtökön a Rio de Janeiró-i Copacabana strandon üdvözli az ifjúsági világtalálkozóra zarándokolt híveket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:58 Orosz külügyi szóvivő: terrorizmusra bujtogatja Kijevet az EU külügyi szóvivője
- 16:57 London kiutasította az orosz védelmi attasét
- 15:30 Négy hidrogén- és 11 elektromos hajtású autóbuszra érkezett pályázat a HUMDA-hoz
- 14:56 Ukrán elnök: Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal
- 13:55 Szlovák rendőrség: valószínűleg kibertámadás volt a tömeges bombafenyegetés
- 13:25 Izrael új átkelőhelyet nyitott a Gázai övezetbe szánt humanitárius segélyszállítmányoknak
- 12:30 AM: év végére eléri az 56 ezret a Településfásítási Programban elültetett fák száma
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06