Jézus Krisztus szupersztár
Flashmobbal indul az Iseumi Szabadtéri Játékok
Az Iseumi Szabadtéri Játékok nyitányaként flashmobot szerveznek a Jézus Krisztus szupersztár című rockopera szereplői szerdán délután négy órakor Szombathely Fő terén.
2013.07.23 23:29MTIA produkcióban résztvevők a Jézus Krisztus szupersztár egyik jelenetét adják elő, a koreográfiába a járókelőket is bevonják - mondta el a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója az MTI-nek.
Mérei Tamás - aki az Iseumi Szabadtéri Játékok főszervezője is egyben - hozzáfűzte: ezzel a gesztussal szeretnének köszönetet mondani a közönségnek az érdeklődésért, ugyanis a Jézus Krisztus szupersztár augusztus 2-ra és 4-re tervezett előadásaira az összes jegy rekordidő alatt elkelt, ezért augusztus 6-án, kedden is műsorra tűzik az előadást.
A nagy sikerű rockoperát a szabadtéri teátrumban a Savaria Szimfonikus Zenekar közreműködésével így összesen három alkalommal láthatja a közönség. A címszerepet az egyik televíziós tehetségkutatóban ismertté vált Schrott Péter alakítja, Júdást a szintén a tehetségkutatóban feltűnt Schwartz Dávid játssza, Heródes szerepében pedig Szabó Győzőt, a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatának művészét láthatja a közönség.
Az előadás rendezője Silló Sándor, zenei vezetője Zádori László. Az Iseumban a szabadtéri játékok programsorozata július 26-án kezdődik el Giuseppe Verdi Aida című operájának bemutatójával. Az operaelőadás július 28-án is szerepel a műsorban. Az Aida címszerepében Lukács Gyöngyit, Radames szerepében Kiss B. Atillát láthatja és hallhatja a közönség, a zenekart Medveczky Ádám vezényli, az előadást Kürthy András rendezi.
A szabadtéri játékok harmadik előadása Vásáry Tamás születésnapi gálaestje lesz. A Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész negyedik éve karmestere a Savaria Szimfonikus Zenekarnak. A művész, aki augusztus 11-én tölti be a nyolcvanadik életévét, születésnapjának előestjén az Iseumban ad gálaestet, amelynek sztárvendége Ramón Vargas világhírű operaénekes.
Az Iseum területén a hatvanas évek óta rendeztek szabadtéri játékokat. A kezdetekben évente egy-egy művet mutattak be, majd tizenkét év szünet után, 2011-ben a Varázsfuvolát az újjáépített Iseumban vitték színre. Tavaly már két produkciót - Mozarttól a Figaro házasságát és egy musicalt, Webber Evitáját - tűzték a műsorra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06