Buli van a parton
Több helyen is programokkal ünneplik a Nemzetközi Duna Napot
Ma több helyszínen is szerveznek programokat a Nemzetközi Duna Nap kapcsán: Budapesten a Hajógyári-szigetre, a Kopaszi-gáthoz és a Duna pesti partjára, Komáromban szintén a folyópartra várják a közönséget.
2013.06.29 08:35MTICsaládi programokkal, természetismereti játékokkal, kézműves foglalkozásokkal várja az érdeklődőket a Vidékfejlesztési Minisztérium az Óbudai- (Hajógyári-) szigeten. Az eseményen Kovács Péter vízügyért felelős helyettes államtitkár a résztvevő gyerekekkel közösen több száz kecsegeivadékot enged a vízbe azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a Duna élővilágának sokszínűségére, a fajok sokféleségének megőrzésére.
A Gyerek Sziget nevű rendezvény látogatói közös játékon ismerkedhetnek meg a Duna történetével és a folyó élővilágával, valamint óriási akváriumon keresztül közelről tanulmányozhatják a dunai halakat. A Duna-Ipoly Nemzeti Park természetismereti játékokkal, a Duna-Dráva Nemzeti Park kézműves foglalkozásokkal, a Duna Múzeum óriás vizakirakóval, a Fővárosi Vízművek egyebek mellett víztakarékos tippekkel várja a gyerekeket Óbudán.
Délután a Kopaszi-gáton a családok egy három állomásból álló verseny során PET-palackból készíthetnek kishajót, sőt akár miniárvízzel is kísérletezhetnek. A vizát nemcsak kirakós játék segítségével ismerhetik meg, hanem egy medencében meg is lehet simogatni néhány élő példányt.
A Lánchíd és a Petőfi híd közötti pesti szakaszon az egy héten át tartó Dunafesztivál keretében is megemlékeznek a folyó napjáról: a gyerekek délelőtt kipróbálhatják a homokszobrászatot, megrendezik az I. Duna-napi Kacsakőbajnokságot, halakat telepítenek vissza a folyóba, az estét pedig koncertek zárják.
Komáromban egész nap halászléfőzéssel, koncertekkel, luxusautóshow-val, sétahajózással és számos gyerekprogrammal várják a partra látogatókat és a környező országokban is megemlékeznek a folyóról a mai napon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:11 Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz az olimpiai megnyitó
- 12:10 Rekordszámú turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben
- 11:10 Önkéntes pénztárak: évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a tagok
- 10:09 MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez
- 9:08 Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
- 7:55 Csak így tudták eltávolítani a Baltimore-i híd legnagyobb darabját a Dali konténerszállítóról
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06