14 program

Csütörtökön kezdődik a Zsolnay Fesztivál Pécsett

Emlékesttel tisztelegnek Cseh Tamás előtt, a rendezvényen a néhai zenészt kísérő Ad Libitum Együttest hallhatja és egyebek mellett a saját magángyűjteményében őrzött, a művészről készült felvételeket is láthatja a közönség.

2013.05.16 00:30MTI

A Fanfara Transilvania fúvószenekar zenés felvezetésével csütörtökön délután megkezdődik a Zsolnay Fesztivál a baranyai megyeszékhelyen.

Márta István, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője szerdán Pécsen, sajtótájékoztatón elmondta: a május 16. és 20. között a Zsolnay Kulturális Negyedben második alkalommal sorra kerülő eseménysorozaton több mint 140, zenei, színházi, irodalmi és képzőművészeti programja várják az érdeklődőket.

Kiemelte, hogy az elsősorban fiataloknak szervezett fesztivál elsősorban a magyar kultúra sokszínűségét hivatott bemutatni, a neves hazai, azon belül pécsi fellépők mellett ugyanakkor az Egyesült Királyságból, Franciaországból, a Kongói Demokratikus Köztársaságból, Örményországból, Romániából és Spanyolországból is érkeznek művészek.

Bemutatkozik Pécsen a Nouvelle Vague, a Che Sudaka, a Stereo MCs DJ Set, a Wattican Punk Ballet, Dolus Mutombo, a Zagar és a Besh o droM. Koncertet ad Fábián Juli és Zoohacker, A Köztársaság Bandája, a Mrs. Columbo, a Jazzrael, a Budapesti Vonósok, a Magyar Zeneművészeti Társaság kamaraegyüttese és Palya Bea is.

Márta István hangsúlyozta: emlékesttel tisztelegnek Cseh Tamás előtt, a rendezvényen a néhai zenészt kísérő Ad Libitum Együttest hallhatja és egyebek mellett a saját magángyűjteményében őrzött, a művészről készült felvételeket is láthatja a közönség.

Az ügyvezető kitért rá, az ötnapos fesztivál vendége lesz Jókai Anna író, Veiszer Alinda Stohl Andrást és Balázsovits Lajost faggatja a vadászatról a Zsolnay Szalonban. Különlegesnek ígérkezik négy író és három dzsesszzenész estje: Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Spiró György és Závada Pál közösen lép fel Dés Andrással, Dés Lászlóval és Barcza H. Józseffel.

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának diákjai köztéri alkotásaikkal jelennek meg a fesztiválon, Franciaországból egy óriás kaleidoszkóp érkezik fény- és mozgásszínházi előadással.

A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói a Térey János Nibelung lakópark című darabja nyomán készült beszédvizsgával és egy Gyöngyösi Tamás koreografálta mozgásvizsgával jelentkeznek.

A Zsolnay Színház hagyományát követve lesz Gyárturisták program, amelyben művészek szellemes színházi performansz keretében tartanak rendhagyó idegenvezetést a látogatóknak, akik a HOPPart Társulat "Szörprájzpartiján", lakásszínházi előadáson, valamint Jordán Tamás stand up estjén is részt vehetnek.

Márta István szólt arról is, hogy a fesztiválon retro sörmozival, sörrelikviákkal mutatkozik be Magyarország legrégebben alapított söripari cége, a Pécsi Sörfőzde, lesz kézműves piac, a gyermekeket pedig a Bóbita Bábszínházban és annak szabadtéri színpadán várják bábelőadásokkal, gyerekszínházi produkciókkal.

Nagy Csaba, Pécs fideszes alpolgármestere azt hangsúlyozta: a Zsolnay Fesztivál egy olyan, hagyományossá váló színvonalas programsorozat, amely rendkívül népszerű és öregbíti a város hírnevét. Kiemelte, a fesztiválnak tavaly 15 ezer látogatója volt.

A politikus sikeresnek nevezte a pécsi Európa Kulturális Fővárosa program keretében kialakított Zsolnay Kulturális Negyed működését, amelynek tavalyi több mint 200 ezres fizetővendég-száma magasabb volt, mint amennyit a városvezetés előzetesen remélhetett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.