Titanic Filmfesztivál

Jirí Menzel: a film buzdítsa az embert és töltse el életkedvvel

A filmeknek buzdítania és életkedvvel kell eltöltenie a nézőket. Jirí Menzel, a világhírű filmrendező májusban a mozikba kerülő legújabb filmjéről, Bohumil Hrabalról és Törőcsik Marihoz fűződő barátságáról is mesélt.

2013.04.12 15:56MTI

"A Titanic Filmfesztivál nagyon kedves rendezvény számomra, nagyon jól érzem magam" - mondta, hozzáfűzte, hogy először van a Titanicon, és bár már a versenyfilmek zömét látta, egyelőre mást nem mondhat róluk, minthogy összességében "érdekes válogatás".
   
Kiemelte, hogy a Titanicon vetítenek néhány magyar vonatkozású filmet, köztük a holland Ricky Rijneke Csendesek című munkáját, amiben Tóth Orsi és Rába Roland szerepel vagy a Köszönöm, jól című szlovák alkotást, amelyet a felvidéki magyar rendező, Prikler Mátyás rendezett. Tudomása van róla - mondta -, hogy idén nem tartották meg a magyar filmek szemléjét, ezért különösen örül, hogy a fesztiválon a magyar színek valamilyen módon megjelennek.
   
A rendező megemlítette, hogy már találkozott a két zsűritaggal, Hajdu Szabolccsal és Morgan Bushe ír producerrel. A magyar rendezővel még korábbról ismerik egymást: együtt szerepeltek a Franciska vasárnapjai című 1997-ben bemutatott filmben. "Nagyon szerettem Simó Sándort és boldog vagyok, hogy egy nagyon pici időt még vele tudtam tölteni" - emlékezett a film rendezőjére.
   
Általánosságban úgy fogalmazott: a moziból vagy a színházból egy-egy előadás után úgy szeret kilépni, hogy nem szomorú. "Azt szeretem, ha egy film, színházi előadás feldob. Amikor az első filmemet forgattam, meg kellett indokolnom, miért akarom megcsinálni. Ezt az irományomat nemrég megtaláltam. Azt írtam benne: tudjuk, hogy az élet kemény, kár ezt mutatni a nézőnek a vászonról, ez egyáltalán nem bátorítja őt, nem ad neki életkedvet, ezzel megfosztjuk őt a reménytől. Rendezőként úgy gondolom, hogy a filmnek buzdítania kell az embert, életkedvvel kell eltöltenie. Most már elmondhatom, hogy engem ez vezérelt minden egyes filmem megrendezésekor. Igazából a moziban is azokat a filmeket szeretem nézőként vagy zsűritagként, amelyek erre képesek, amelyek biztatnak, ezért szeretem jobban Fellinit, mint Bergmant" - osztotta meg véleményét.
   
Jirí Menzel az MTI-nek májusban a moziba kerülő Donsajni című új filmjéről is beszélt. Hat év után ez az első játékfilmje és az első olyan produkció, amelynek forgatókönyvét nem irodalmi mű alapján, hanem saját ötletéből írta.
   
"Kaptam egy ajánlatot, lehetőséget, azt mondták itt van ennyi pénz, ebből forgasd le" - idézte fel. A Donsajni operai környezetben játszódó vígjáték: míg a Don Giovanni próbája zajlik egy vidéki színházban, betekintést nyerünk a kulisszák mögé. Megismerjük az operaénekesek magánéletét, de közben a színház környékén is különös dolgok zajlanak. Az egész történetet a szerelem szövi át.

Menzel filmes életművében központi szerepet kapott Bohumil Hrabal szellemi örökségének tolmácsolása. Hrabal művei nyomán született a Szigorúan ellenőrzött vonatok, amelyért a rendező 1968-ban Oscar-díjat kapott, az 1969-ben Csehszlovákiában betiltott Pacsirták cérnaszálon, amely 1990-ben elnyerte a Berlinale Arany Medve díját vagy a Sörgyári capriccio, amely 1981-ben a velencei filmfesztiválon szerepelt sikerrel. Hat évvel ezelőtt az Őfelsége pincére voltam volt az első olyan filmje, amelyet Bohumil Hrabal művéből, a közreműködése nélkül forgatott az író halála után.
   
Alkotótársára, barátjára emlékezve elmondta: "amit le akartam forgatni, amit képes voltam megfilmesíteni Hrabal életművéből, azt elkészítettem. Ami maradt még és filmre kívánkozik, azt meghagyom másoknak. Én a hrabali életműből egy bizonyos részt választottam ki, ám ez az életmű ennél sokkal gazdagabb, vannak dolgok, amiket nem tudnék leforgatni. Azokat forgassa el egy fiatal rendező, én csak drukkolok neki".
    
Szabó G. László újságíró, számos filmes kötet szerzője, Menzel magyar tolmácsa elárulta, hogy az áprilisi könyvfesztiválon jelenik meg egy új interjúkötete Törőcsik Mariról, amelyben rendezők és színészek mesélik el személyes történeteiket a színésznőről, és köztük Menzel is megszólal.
   
"Nagyon mély baráti kapcsolat fűz minket egymáshoz. Egy nemzedékhez tartozunk. Nagyon érzékeny lélek és csodálatos hölgy" - mesélte Menzel, aki a kötetben elárulja, hogy kamaszkorában szerelmes volt Törőcsik Mariba és imádta a Körhintát.
   
Egy alkalommal, Maár Gyula Felhőjáték című filmjében játszottak együtt - idézte fel a rendező, és az MTI kedvéért magyarul meg is ismételte a moziban elhangzó híres mondatát: "Ha nem csókol meg, a térdébe harapok".
   
A Titanic zsűrije szombaton hozza meg döntését a tíz versenyfilmről és választja ki az idei Hullámtörők díj győztesét. Az idén öt helyszínen zajló kilencnapos jubileumi fesztivál záró gálaestjére, és a díj átadására az Uránia Nemzeti Filmszínházban kerül sor. A ceremóniát követően az Ébredések című brit független filmdrámát láthatja a közönség.
   

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.