Vidnyánszky helyét veszi át
Ráckevei Anna a debreceni Csokonai Színház új igazgatója
Ráckevei Anna Jászai-díjas színművészt, érdemes művészt választotta meg a debreceni Csokonai Színház új igazgatójává három jelölt közül a városi közgyűlés csütörtökön.
2013.03.28 15:20MTIA színház igazgatói posztjára Kelemen Csaba színművész, az Agria Játékok ügyvezető igazgatója, Nagy Viktor rendező, a Győri Nemzeti Színház volt igazgatója és Ráckevei Anna színművész, a debreceni társulat tagja nyújtott be pályázatot.
Miután a pályázatokat véleményező szakmai bizottság nagy többséggel Ráckevei Annát támogatta, Nagy Viktor visszavonta pályázatát, a közgyűlés pedig csütörtökön 30 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett szavazott bizalmat Ráckevei Annának, aki az első női direktora lesz a Csokonai Színháznak.
Vidnyánszky Attila, a Csokonai Színház jelenlegi igazgatója korábban sikeresen pályázott a Nemzeti Színház főigazgatói posztjára, ezért kellett a fenntartó városi önkormányzatnak kiírnia a debreceni igazgatói pályázatot. Vidnyánszky Attila június 30-ig igazgatja a debreceni színházat, Ráckevei Anna július 1-től veszi át az intézményt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06