91 éves volt

Elhunyt Tarczai Béla fotóművész

Életének 91. évében rövid betegség után kedden elhunyt Tarczai Béla fotóművész.

2013.02.27 13:06MTI

Tarczai Béla pályafutása alatt mintegy félszáz hazai kiállítást szervezett és rendezett. Tizenöt egyéni tárlata volt itthon és külföldön, életmű-kiállítását 2002-ben, 80. születésnapja alkalmából rendezték meg a Miskolci Galériában. 

Ezen kívül számos csoportos pályázaton, kiállításon vett részt, több díjat nyert. Utolsó tárlatát 90. születésnapja alkalmából 2012. december 12-én nyitották meg a Miskolci Galéria Feledy-házában. Fotóelméleti munkássága alatt számos írása jelent meg a Fotó, a Fotóművészet, a helyi lapok vagy a Museumsblatt és a Drezdában megjelenő Rundbrief Fotografie hasábjain. 

1985 óta fotómuzeológiával és vizuális antropológiával is foglalkozott. A Herman Ottó Múzeumban létrehozta a fotótörténeti gyűjteményt. Tarczai Béla 1922. október 21-én született Miskolcon, a közgazdasági egyetemet 1946-ban, az ELTE posztgraduális művészettörténet és esztétika szakát 1975-ben végezte el. 

Gimnazista kora óta fényképezett, mestereinek a kor miskolci és más magyar nagyságait tartotta. 1942-ben kezdte szülővárosában szervezni az amatőrmozgalmat, 1951-ben alapította a Miskolci Fotóklubot - olvasható a Magyar Fotóművészek Szövetsége MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. 

A fotóművész a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének tagjaként is tevékenykedett, titkára volt a Borsod megyei szervezetnek, 2005 márciusáig pedig az országos szervezet alelnökeként is dolgozott. Ebben a témakörben két könyve és sok szakcikke jelent meg különböző lapokban és múzeumi évkönyvekben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.