Fotóhónap

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának programjai

Két kiállítással jelentkezik a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója (FSE) a Fotóhónap 2012 keretében novemberben: Pixelszag címmel a Mai Manó Házban, 80-as generáció címmel pedig az Artbázison nyílik tárlatuk.

2012.11.03 16:29MTI

Az FSE 2012 májusában hirdetett műhelymunkát, amelynek célja a fotó médiumának átvilágítása volt Eperjesi Ágnes képzőművész irányításával - tájékoztatták az MTI-t a szervezők. Mint közölték, a fotográfiai kérdésfeltevések folyamatos konzultációk kíséretében zajlottak több hónapon át. A résztvevők többek között azt kutatták, mire való a fotó, mitől lesz a fotó műtárgy, vagy hogy miként használja a fotó médiuma az új technikai lehetőségeket.

A műhely eredményeivel, a kiállítók - Bartha Máté, Borsay Márti, Dezső T. Tamás, Fisli Éva, Flohr Zsuzsi, Gellér Judit, Horváth János, Kerekes Katalin, Pers-Kovács Nóra, Mag Krisztina, Martinkó Márk, Rácmolnár Milán, Rapi Mariann, Sárközi Péter, Somogyvári Kata, Sprenc Balázs, Vargha Márk Péter és Zselinsky Miroslav - válaszaival a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Házában találkozhat a közönség november 9. és december 9. között.

Az FFS Barta Edit esztéta és a fiatal társadalomtudósokból álló Kontra Műhely vezetésével májusban egy másik műhelymunkát is indított.

A munka eredményét bemutató tárlat előzménye a Kontra Műhely azonos című esszékötete volt, amelyben a szerzők arra keresték a választ, miként látja az 1980-as években születettek generációja önmagát, miben mások, mint az előttük születettek és az utánuk következők, vagy hogy hatással volt-e a gondolkodásukra, hogy gyerekkoruk egy részét a szocializmusban töltötték.

A műhelymunka vizuális eredményeit bemutató, 80-as generáció - Társadalom-helyzetkép-kiállítás című kiállításban látható művek generációs önreflexiók, melyek önmagukon túlmutatva megfogalmazzák a "nyolcvanas generáció" jelenlegi társadalmi kérdéseit és problémáit - hangsúlyozták a szervezők.

A Horánszky utcai Artbázison Bakonyi Zsuzsa, Barcza Gergely, Flohr Zsuzsi, Kerekes Emőke, Kerekes Katalin, Martinkó Márk, Péter Ildikó, Somogyvári Kata, Szent-Iványi Réka, Vágó-Lévai Katalin - Vágó Csaba, Várai Enikő és Virág István munkái lesznek láthatók 2012. november 22. és 2013. január 4. között.

Kecskeméten a Magyar Fotográfiai Múzeum szervezésében nyílik kiállítás: a Progresszív útkeresések, Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója 1977-2012 című tárlat az idén 35 éves FFS története egy szeletének bemutatására vállalkozik. A kiállítás a stúdió megalakulásától napjainkig vizsgálja az évtizedek alatt kialakult főbb irányvonalakat néhány kulcsfontosságú, az FFS berkein belül is alkotó fotográfus - mások mellett Kerekes Gábor, Timár Péter, Benkő Imre, Gerhes Gábor, Erdei Krisztina, Eperjesi Ágnes, Czigány Ákos, Misetics Mátyás, Kudász Gábor Arion, Koronczi Endre, Stalter György, Telek Balázs, Bozsó András, Kaulics Viola, Ember Sári és Horváth Péter - képein keresztül 2012. november 16-tól 2013. január 27-ig.

A Fotóhónap 2012 országszerte hatvan kiállításon és rendezvényen keresztül mutatja be a hazai és nemzetközi kortárs fotográfia alkotóit és tendenciáit október 24. és december 4. között.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.