10-18-ig

Őszi Kreatim vásár és kiállítás a Design Héten

Hetvenöt iparművész több mint ezer új tárgya mellett varrodával, ékszer- és üveggyöngykészítéssel valamint fodrászattal is várják az érdeklődőket a Kreatim kortárs iparművészeti kiállításon és vásáron vasárnap az Iparművészeti Múzeumban.

2012.10.05 21:59MTI

Az üvegcsarnokban mások mellett Lantos Judit kerámiáit, Barta Ágnes plexi ékszereit, a Nati 100% Pure Idea kreációit valamint táskákat, cipőket, lakástextileket és gyerekjátékok mutatnak be - mondta az MTI-nek Szabó Krisztina, a vásár egyik szervezője. A bio szekcióban szörpöket és italokat, a Napfényes Cukrászdában pedig bio süteményeket kóstolhatnak meg az érdeklődők.

Az esemény résztvevői lesznek még a FISE 30 című kiállítás fiatal iparművészei, valamint A Magyar Formatervezési Díj 2012 tárlat formatervezői is.

Napelemmel működő varrógéppel használt ruhákból újakat készít Szabó Eszter Ágnes Random Varrodájában. Első alkalommal találkozhatnak a látogatók Fehér Csaba Do it Yourself (DIY) fodrászatával, emellett lesz üveggyöngykészítés és szitanyomás a múzeum gyűjteményből származó art deco motívumok felhasználásával.

Szabó Krisztina kifejtette, hogy a kreatív vásárt minden évben négyszer rendezik meg, az őszit mindig a Design Hétre időzítik. "Az idei év fő témájához, a slow dizájnhoz igazodtunk mi is, ezért nagyon sok olyan művészt mutatunk be, akik újrahasznosított alapanyagokból dolgoznak" - tette hozzá.

A szervező azt is elmondta, hogy eredetileg az olaszok találták ki a "fast food" ellentettjeként a "slow food" elnevezést, ebből alakult ki a slow dizájn kifejezés is. Azt jelenti, hogy az alkotó helyi alapanyagokból, hagyományos technikával, kézzel készíti el az egyedi tárgyakat.

Szabó Krisztina arról is beszélt, hogy a Kreatim abban tér el más vásároktól és attól lesz különleges, hogy ott az idősebb művészek és tanítványaik együtt mutatják be alkotásaikat. Nem a jelentkezés sorrendjét veszik figyelembe, hanem minőségi termékeik alapján szűrik a kiállító művészeket - összegezte a szervező.

A vásár délelőtt 10 órától este 6 óráig várja a látogatókat, további részletek a www.imm.hu oldalon olvashatók.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.