Cordoba nevű lován
Budapesti lovas nyerte a Nemzeti Vágtát
Budapest-Ferencváros lovasa, Vass Jennifer nyerte Cordoba nevű lován a 2012-es Nemzeti Vágta döntőjét a fővárosi Hősök terén vasárnap.
2012.09.16 19:33MTIA győztes lovas az ünnepélyes díjátadón ötmillió forintos jutalmat és a verseny vándorkardját, egy 1848-as huszárkardot vehetett át az összegyűlt közönség előtt. Vass Jennifernek nem ez volt az első vágtaszereplése, korábban végzett már döntőben negyedik helyen. Cordoba nevű lova kilencéves herélt magyar félvér, amelyet mindössze három hete lovagol. A második helyezett Német János, Baja lovasa egymillió forintot, a Tata színeiben lovagló harmadik helyezett Mátyás Edina Daniella pedig félmillió forintos jutalmat kapott.
A vasárnap esti döntő volt az immár hagyománnyá vált, a lovas szakmát és a lovak kedvelőit öt éve a Hősök terére csábító lovas esemény csúcspontja, de a nap során több győztest is avattak. A kishuszár vágtán Kulisity Anikó ért elsőként célba Mózes nevű lován, míg a fogatvágtán Tieger Endre aratott győzelmet. Az idei jótékonysági sztárfutam nyertese a Remény nevű lován versenyző Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó a Paci Doki Alapítványt támogatja a győzelmével járó százezer forinttal.
Az ötödik Nemzeti Vágta a korábbiakhoz hasonló módon nem csak a lovakról szólt, hasonló fontos szerepet kaptak a lovasok által képviselt települések, amelyek az 56-osok terén saját standdal mutatkozhattak be. A kulináris élvezetek kedvelői is találhattak kedvükre valót az Országkonyha étel- és italkülönlegességei között. A programokat kézműves és népművészeti bemutatók színesítették a Nemzeti Vágta ideje alatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:33 A merénylő fia szerint apja nem volt Fico szavazója
- 11:31 Öt orosz régió élére nevezett ki új vezetőt Vlagyimir Putyin
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
- 10:29 Vízbeszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 9:31 Vlagyimir Putyin: nem lehet mentség a szörnyű bűncselekményre
- 9:25 Állatkínzás miatt emeltek vádat egy 26 macskát tartó pécsi nő ellen
- 8:38 Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06