Dzsessz: Berki Tamás a Sárik Péter Trióval

A magyar dal napja Berki Tamással

Új társakkal zenél Berki Tamás, a magyarországi vokális dzsessz kiemelkedő alakja; az elmúlt csaknem tíz évben a Berki Tamás Banddel játszó énekes a Sárik Péter Trióval lép fel vasárnap, a magyar dal napján.

2012.09.08 11:39MTI

A fővárosi Akváriumban vasárnap 15 órakor kezdődnek a koncertek a Jazz színpadon a magyar dal napján. Először Pocsai Kriszta (ének), Rátonyi Róbert (zongora) és Csepregi Gyula (szaxofon) triója Seress Rezső-dalokat játszik, 16 órától Tisza Bea és együttese, 17 órától Szulák Andrea, Szolnoki Péter és Hajdu Klára a Stúdió11 Ensemble-lel, 18 órától pedig Berki Tamás és a Sárik Péter Trió (Sárik Péter - zongora, Frey György - basszusgitár és Berdisz Tamás - dob) zenél.

A Magyar Jazz Szövetség védnökségével szervezett esemény műsorvezetője szintén Berki Tamás lesz, aki a Berki Tamás Bandben 2004-től 2012-ig Mohai Tamás gitárossal, Mohai Győző dobossal, Pluto Horváth József bőgőssel és Tóth Viktor szaxofonossal játszott együtt, és készített két remek stúdióalbumot A híd és Bika Jam címmel.

"Nem haraggal fejeztük be a Berki Tamás Bandet, egyszerűen egy-két vitás kérdés miatt úgy alakult, nem folytatjuk tovább ebben a felállásban, de az is lehet, hogy kicsit megfáradt a közös zenélés. Mohai Tamás gitáros fél évvel ezelőtti kilépése után volt egy olyan elképzelésem, hogy a helyén az amúgy is rendszeresen velünk dolgozó Sárik Péter billentyűssel folytassuk, de ő többféle formációban is benne van, és nem tudta volna vállalni az újabb állandó elfoglaltságot" - idézte fel Berki Tamás az MTI-nek.

Az elmúlt időszakban azonban úgy alakult, hogy Sárik Péterrel többször felléptek duóban és nagyszerűen működött a dolog. "Egészen más kettesben játszani, mert bár hiányzik az a fajta felhajtóerő, ami egy zenekarban megvan, viszont egészen kiemelt szerepet kap a partnerrel való játék, a szó legnemesebb értelmében. Egy egészen új világra találtam rá ebben a duózásban, holott kicsit féltem tőle, mert egyfajta presszóformációnak éreztem. De már az első alkalommal azt éreztem, hogy elképesztő energiák szabadulnak fel közöttünk az őrült improvizációk során" - mondta Berki Tamás.

A magyar dal napján a szervezők felkérésére játszik a Sárik Péter Trióval, és Berkinek az elmúlt három évtizedben énekelt dalait fogják közösen előadni. "Részben saját számaimat, részben dzsessz sztenderdeket magyar szövegeimmel" - árulta el Berki Tamás, aki szerzői lemezein magyarul énekel, nem pedig az általánosan használt angol nyelven.

Mint megjegyezte, a dzsessz műfaja Magyarországon mindig is kicsit mostohán kezelt volt, és a vokális magyar nyelvű dzsesszdalokból sincs túl sok. Kitért arra, hogy úgy érzi, lassan ismét aktuális lesz új dalokkal előállnia, de még nem tudja, hogy ezt milyen formációval és körülmények között rögzítené. A vasárnap délutáni koncerten vendégként két számot elénekel Radics Gigi, a rendkívüli tehetségnek tartott, mindössze 16 éves énekesnő is, aki egy televíziós tehetségkutató versenyen tűnt fel.

"Drukkolok neki, nagy ígéretnek tartom, jó a stílusérzéke, a ritmikája, a dinamikája, a hangképzése és a hanganyaga

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.