Jószándék
Lélekgyógyító percek Dunabogdányban
Szvorák Katalin népdalénekes és Szörényi Levente zeneszerző, szövegíró is fellép az izomsorvadásos gyermekek dunabogdányi táborának péntek esti záróprogramján.
2012.08.24 10:44MTIA "lélekgyógyító perceket" - csakúgy, mint a tábort - a Gyógyító Jószándék Alapítvány szervezte.
A Pest megyei település gyermeküdülőjében idén nyáron most harmadik alkalommal gyűltek össze egy-egy hétre a DMD (Duchenne-féle izomsorvadással küzdő) beteg gyermekek, ezúttal huszonnyolcan, számos családtag kíséretében - mondta az MTI-nek Oberrecht Gabriella, az alapítvány önkéntese.
Az ország minden tájáról, Hajdú-Bihartól Nógrád megyéig, kisebb és nagyobb településekről egyaránt érkeztek a speciális táborba, hogy együtt élvezzék a mozgás és a közösség örömét. Kirándultak, múzeumokat látogattak, solymász- és honismeretiíjász-bemutatókon vettek részt, ellesték a fazekasmesterség, illetve a korongozás rejtelmeit, természetvédelmi előadásokat hallgattak, de a közös társasjáték is szerepelt a programok között - sorolta az önkéntes.
A péntek este hét órakor kezdődő zenés ismeretterjesztő előadás - amelyen Szvorák Katalin és Szörényi Levente is fellép - méltó megkoronázása lesz a táborozási időszaknak - hangsúlyozta Oberrecht Gabriella. A "lélekgyógyító percekben" a kicsik és családtagjaik, valamint az önkéntesek szebbnél szebb dalokat hallgathatnak, de szó lesz a Visegrádi-hegység kedvenc kirándulóhelye, a Holdvilág-árok rejtélyeiről és Szörényi Pilis titkai című könyvéről is.
Belépti díjat nem szednek, de támogatást elfogadnak az izombeteg gyermekek későbbi táborainak költségeihez - fűzte hozzá az alapítvány önkéntese.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06