Pass-port Szeged
Darab a magyarok egymásról alkotott képéről
A külhoni és anyaországi magyarok egymásról alkotott képét tárja a nézők elé a szegedi MASZK Egyesület és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház (KDSZ) által létrehozott Pass-port Szeged - avagy az ördög maga című előadás.
2012.07.23 16:38MTIUrbán András rendező, a határ menti létet és a kapcsolatokat bemutató Pass-port projekt második előadásának főpróbája előtt az MTI-nek elmondta, hogy a darabhoz kérdőívekkel és interjúkkal témákat és élményeket gyűjtő színészeknek Szegeden lényegesen nehezebb dolguk volt, mint az első, szabadkai előadás létrehozásában közreműködő társaiknak.
A Szegeden és környékén élő fiatalok sokkal inkább nyugat-orientáltak, mint vajdasági kortársaik. A többség közülük úgy tekint a közelükben húzódó magyar-szerb határra, mintha ott a világ véget érne, az érdeklődő keveseknek is csak homályos elképzelései vannak - fogalmazott a művész.
Az emberekben idealizált kép él a vajdasági magyarokról, akik népies, rusztikus környezetben töltik napjaikat, ugyanakkor képesek a jég hátán is boldogulni - mondta Urbán András, hozzátéve, hogy az élet a határ túloldalán nagyon hasonló.
A két országot elválasztó határhoz való viszonyban pedig generációs különbségek figyelhetők meg. A középkorúaknak és az idősebbeknek a mai napig összeszorul a gyomra, ha a határhoz ér, a fiatalabbaknak pedig néha még az útlevél fogalmát is magyarázni kell - közölte a rendező.
A KDSZ-t vezető művész a projekt első, Pass-port Szabadka - avagy a démonok városa című, májusban bemutatott előadás visszhangjáról elmondta: a darabot az észak-bácskai településen és Szegeden kedvezően - a színészek megfogalmazása szerint átszellemült örömmel - fogadta a közönség. Talán ez azért is van így, mert nagyon kevés olyan kezdeményezés van, amely érdemben foglalkozik ezzel a témával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06