Táncosok, zenészek, énekesek
Könnyed, de színvonalas produkciók a Földvári Nyári Esték tizenötödik évadán
Prózai darab ugyan idén nem lesz a Földvári Nyári Esték programjában, ám könnyed, de színvonalas produkciók várják a közönséget idén is a dunaföldvári rendezvénysorozaton.
2012.06.29 16:12MTIPataki Dezső, a programokat szervező művelődési ház igazgatója pénteken az MTI-nek elmondta, hogy a Földvári Nyári Esték történetében kuriózumnak számít a szombat esti nyitó produkció: a Honvéd Táncszínház Tenkes kapitánya című előadásán negyven táncos, zenészek, énekesek lépnek színre a vár udvarán álló nagyszínpadon. A rendezvény másfél évtizede alatt nem volt még ilyen nagyszabású produkció - jegyezte meg Pataki Dezső. Július 7-én a Pannon Várszínházat várják, amelynek társulata egy musicalt, a Made in Hungáriát adja elő.
A Muzsikás együttes július 14-i koncertjéről az igazgató hangsúlyozta, régóta tervezték már, hogy meghívják a világhírű Kossuth- és Liszt-díjas magyar népzenei együttest, amelynek egyik tagja, Hamar Dániel ráadásul a városhoz is kötődik, és gyakori vendég Dunaföldváron. Az igazgató elmondta, idén prózai darab ugyan nem lesz, arra viszont ügyeltek, hogy igényes, de nyári estékhez illő, első sorban könnyed produkciókból állítsák össze a repertoárt. A tizenöt éves jubileumra tekintettel három pluszelőadást is szerveznek.
Ezeket nem a nagyszínpadon, hanem az ebből az alkalomból épített kisszínpadon tartják szerdánként. Három produkciót hallhat a dunaföldvári közönség: Alexander Poeluev nemzetközi hírű orosz harmonikaművész előadását, egy dzsessz duó tolmácsolásában filmzenéket, valamint a népzenén alapuló világzenét játszó dunaújvárosi Quintia együttest.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06