J.J.Abrams: Super 8 - kritika

Nosztalgiaszörp Spielbergtől - szaga van, de legalább szívre megy

Hatásos, de kissé érdektelen nyári pukkanás, mely a saját gyerekkorunkkal próbál a moziba csábítani: a nyári filmmaraton első fecskéjét, a Super 8-at ekézi szerzőnk.

_{2011.07.03 10:19ma.hu/adamik zsolt}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

Amennyiben minálunk készítik, a címe Másolt VHS, esetleg Betamax 2., és nyilván a Szomszédok forgatásán buktatják le a Taki bácsi Ladáját megkaristoló, pártállami múltjából kifolyólag gonosz, szörnynek maszkírozott nyugdíjas portást a telepi gyerekek kettő darab Donald rágóért: egyszóval értjük mi a nosztalgiát, csurig vagyunk vele, és ha betámad, hát pityergünk legott. Jó úton indul el tehát a Super 8, amikor a bennünk élő kiskölökre szórja a marketingocsút - hogy a varázslatból filléres bűvész trükk lett az öröknyári mozgóképes vurstliban, a rút anyagiak láttán (sokmilliós nyitóhétvége, óriási bevételek) szinte már mellékes.

Persze - és ezért mindenképpen jár a ceruzás ötös, pirossal - a Super 8 legalább próbálkozik, szívet cserkész, lélekre apellál, és ez oly ritka a tavasztól őszig tartó mozifilmes kínálatban, mint kikötözős snuff pornóban a romantikus szerelmi szál. Ott van az első hiba, hogy a habosbabos múlt, amibe a filmet beletekerték, csupáncsak a gyöngyvásznon létezett: amerikai kisvárosban, jócskán az Utolsó Mozielőadás, kevéssel a Hair után, de még éppen Michael Myers előtt, a kissrácok, akik akár E.T.-t is hazaküldhették volna, megélik a nagybetűs Harmadik Típusú Találkozást, az apuseriff a Cápából pedig mindenközben arra igyekszik rájönni, miért kalamol úgy a hadsereg a fehér léckerítésekkel szegélyezett, korábban békés utcákon, mint tette azt a Tébolyultakban anno.

Tetszenek érezni az idézőjelek szagát? Ez a bája a Super 8-nak, mert az van neki, és amikor a kissrácok a nevezett szalagformátumra a saját zombifilmjüket igyekeznek ráálmodni (mely hol másutt játszódna, mint a Romero vegyiművekben) csaknem hallik, ahogy valami édesbús dallamot rezeg a szívhúr. Szinte már ajándék, hogy a szépemlékű, korai Spielberg kánon mozijainak kötelező elemei citálódnak elő, a baj inkább az, hogy a végeredmény a Vissza a jövőbe vagy akár a Gremlins helyett inkább hajaz a Goonies - Kincsvadászokra. Amit pedig mai fejjel végignézni legalább akkora csalódás, mint elővenni apu szekrény aljában rejtegetett, nyugatnémet Playboyát, nemi izgalom előidézésének céljából.

Talán túl nagyot akart a Super 8, talán nem kellett volna ekkorát harapni: láthatóan a múltból sem iparilag vegyészik a kultot. Mert a fenenagy nosztalgia közepette logikus forgatókönyvre nem futotta csupán: teszem azt, ha egy történet központi eleme, mondhatni az édesanya tragikus halála a szívhurok, ne kössünk már a görcsből masnit egyetlen, gejlbús perc alatt. Rendezőnk ügyesen takargatja az idegenből évtizedekkel ezelőtt hozzánk szakadt, azóta rabságban sínylődő űrmonsztát is, csak amikor megmutatja, akkor fordul vigyorba a rettegés - a kissrác feléje intézett nagymonológját talán fel se emlegessük, mert jézusom.

Jószándékú, de buta hibákkal teli, egynyaras pukk lett ebből, aminek a fiaskójáról egyrészt tán senki sem tehet, másrészt viszont nem is számít annak. J.J. Abrams, a tévéreformer, a LOST atyaúristene, aki pedig pár éve sikeresen csinált übermenő sci-fi kalandot a saját piszkában fetrengő Star Trek sorozatból, ezúttal, ha nem is látványosan, de azért bukik: mert Spielberg, ki már inkább csak producere a mókának, láthatóan arra kérte meg, ugyan legyen már a 30 évvel ezelőtti önnönmaga. Neki - ki pedig az új Indiana Jones kalandot látta, egyetért talán - ez a gyerekség már nem megy. Abramsnak sem, de neki legalább nem annyira nem: mert ezt a kölökséget már csak siratni lehet, mely könnyeknek a mi popkultúránkban persze, hogy meggymárka az íze.

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter