Hatalmi harc okozta a vesztét?
Az al-Kaida "trónörököse" árulhatta el bin Ladent az amerikaiaknak
Az al-Kaida egyiptomi tagjai, élükön a terrorhálózat második számú emberével, Ajman az-Zavahrival vezették az amerikaiakat Oszama bin Laden nyomára, mert nézeteltérés támadt a két legfőbb vezető között.
2011.05.05 12:48MTIEzt állította csütörtökön az al-Vatan című szaúdi lap egy olyan "térségbeli forrásra" hivatkozva, amely "alaposan ismeri a terrorizmus ügyét".
A lap szerint bin Ladennek az a futára, bizalmasa, Abu Ahmed sejk, akinek egy lehallgatott telefonbeszélgetése árulta el, hogy hol rejtőzik a terroristavezér, valójában Zavahrinak dolgozott. Ez a futár a korábbi állításokkal ellentétben nem kuvaiti, hanem pakisztáni volt, és nem gondatlanságból, hanem szándékosan vezette nyomra üldözőit.
Az egyiptomiak bin Laden 2004-ben kezdődött betegsége óta akarták átvenni a vezetést a szervezetben. Ők vették rá bin Ladent arra, hogy helyezze át rejtekhelyét Pakisztán törzsek uralta északkeleti részéből - ahol az al-Kaidával szövetséges tálibok egyik hátországa is van - Abbotábádba, ahol végül az amerikai kommandó megölte - állítja az al-Vatan.
A lap hozzáteszi, hogy tavaly ősszel Iránban járt az al-Kaida egy másik vezetője, az egyiptomi Szaíf al-Adl, majd ezután az egyiptomi tagok készítettek egy tervet bin Laden feltűnésmentes likvidálására.
Bin Laden halálával az 59 éves Zavahri - aki eddig is a szervezet "esze" és legfontosabb szóvivője volt - az al-Kaida csúcsvezetője lett, egyúttal a leginkább körözött terrorista a világon. Zavahri az egyiptomi Iszlám Dzsihád vezetője volt, mielőtt e szélsőséges szervezet 1998-ban csatlakozott az al-Kaidához.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06