300 halálos áldozat

Obama minden segítséget megígért a tornádó sújtotta államoknak

Barack Obama amerikai elnök csütörtökön kijelentette, hogy minden szükséges szövetségi segítséget megad a tornádó sújtotta délkeleti államoknak, ahol a halálos áldozatok száma az esti összesítés meghaladta a 300-at.

2011.04.29 08:14MTI

Obama szövetségi szükségállapotot hirdetett Alabamában, amely a legsúlyosabb veszteségeket és károkat szenvedte el. Az elnök pénteken felkeresi Alabamát, hogy a helyszínen tájékozódjon arról, pontosan milyen segítségre is van szükség - jelentette Pogár Demeter, az MTI washingtoni tudósítója.

A hét államban a csütörtök esti, feltehetően korántsem végleges adatok szerint összesen 305 ember vesztette életét, akiknek közel kétharmada - 204 személy - Alabamában veszett oda.

A tornádók fekete krónikájába az eddigi legszomorúbb rekordot 1974. április 3-án jegyezték be Amerikában, amikor 310 ember pusztult el a forgószelek következtében. A mostani a legsúlyosabb természeti csapás a 2005-ös Katrina hurrikán óta, amely mintegy 1800 ember halálát okozta. A forgószél következtében kialakult árvíz 2005. augusztus 29-én elöntötte New Orleans területének nyolcvan százalékát. Az Egyesült Államokban péntek óta mintegy 300 tornádót észleltek, ezek közül 160-at szerdán jelentettek. A meteorológiai szolgálat ítéletidő miatt a következő napokra 21 államra adott ki riasztást, s szakértők rámutattak, hogy a tornádóaktivitás szempontjából a május rendszerint sokkal mozgalmasabb az áprilisnál.

Biztosítási szakemberek szerint a károk több milliárd dollárra tehetők.

Csütörtök este Alabamában még mindig egymilliónyian voltak áramellátás nélkül. Az állam kormányzója a Nemzeti Gárda 2000 tagját vezényelte ki a mentésre.

Szörnyű a helyzet (fotó: MTI)


A legsúlyosabb veszteségeket az Alabamai Egyetemnek otthont adó Tuscaloosa városa szenvedte el, amelyen egy 1600 méter szélességű légörvény söpört keresztül, a földdel téve egyenlővé mindent, ami az útjába akadt. A 95 ezres településen legkevesebb 37 ember életét vesztette. A helyi Merecedes-összeszerelő üzemet, noha az nem szenvedett súlyos károkat, esetleges újabb tornádóktól tarva hétfőig zárva tartják.

A legsúlyosabb károkat elszenvedett alabamai területek között van Jefferson megye, amelynek kötvényadóssága már a viharokat megelőzően elérte a 3,2 milliárd dollárt, ami rekordméretű önkormányzati csőddel fenyeget.

A megyében a tornádók következtében 17-en vesztették életüket. Arkansasban, Mississippiben, Tennesseeben és Virginiában a helyi kormányzók hirdettek rendkívüli állapotot.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.