A belga külügyminiszter szerint szükségtelen

Líbia: nem kell erősíteni a líbiai katonai jelenlétet?

Steven Vanackere belga külügyminiszter a líbiai nemzetközi összekötő csoport dohai találkozóján azt hangoztatta: Nincs szükség a líbiai katonai jelenlét erősítésére, az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1973-as határozatának értelmében pedig nincs lehetőség a líbiai civilek felfegyverzésére.

2011.04.13 14:10MTI

Alighogy megkezdődött a találkozó, máris komoly törésvonalak rajzolódtak ki "a héják és a galambok" között. Az előző napokban a britek és a franciák komolyabb NATO-ütőerőt és szélesebb körű szerepvállalást szorgalmaztak Líbiában.
   
Egy olasz külügyi tisztségviselő szerint a katari fővárosban tartott értekezleten szóba kerülhet egy vagyonalap létrehozása a felkelők részére a befagyasztott líbiai számlákból. Emellett Olaszország szeretné fegyverekkel ellátni a lázadókat, és erről is beszélnek majd - tájékoztatta a sajtót Maurizio Massari, az olasz külügyminisztérium egyik szóvivője. Szerinte mindent meg kell tenni a civilek védelmében, és az 1973-as határozat nem tiltja a fegyverszállítást. Ugyanakkor biztos, hogy Dohában még nem születik döntés ebben a kérdésben - tette hozzá.
   
William Hague brit külügyminiszter még a megnyitó előtt hangsúlyozta, hogy nőni fog a nyomás Moammer el-Kadhafi líbiai vezető távozása érdekében. "Elképzelhetetlen egy élhető jövő Kadhafival a hatalmon" - magyarázta Hague, hozzátéve, hogy az ezredes lemondásának szükségességével a nemzetközi közösség nagy része egyetért.
   
A lázadók kitartóan ragaszkodnak ahhoz, hogy Kadhafi és fiai távozzanak az ország éléről. A felkelők hétfőn visszautasították az Afrikai Unió (AU) tűzszüneti ajánlatát, mert az nem tartalmazta ezt a feltételt.
   
A vagyonalap létrehozásának tervét a brit diplomácia vezetője is megerősítette. Szerinte ehhez különösen a Perzsa(Arab)-öböl menti országok fognak majd hozzájárulni anyagilag.
   
Guido Westerwelle német külügyminiszter jogi aggályainak adott hangot az alappal kapcsolatban: "A kérdés az, hogy legális-e? A válasz: nem tudjuk. Beszélnünk kell arról, hogy ki a pénz tulajdonosa."
   
Westerwelle azt is kiemelte, hogy Németország nem hisz a líbiai konfliktus katonai úton történő megoldásában.
   
A márciusi londoni Líbia-konferencián létrehozott csoport találkozóján mintegy húsz ország külügyminisztere, valamint a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) képviselői vesznek részt. Az összekötő csoport célja az észak-afrikai országban dúló konfliktusra adott nemzetközi válasz összehangolása.
   
A megbeszélésekre Músza Kúsza, a Nagy-Britanniába menekült egykori líbiai külügyminiszter is elutazott. Kúsza nem vesz részt az értekezleten, csak tájékozódó beszélgetéseket szeretne folytatni a felkelők képviselőivel, akik viszont az emberi jogok megsértésével kapc

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.