Megélhetési bűnözés

Máltai teherhajót kerítettek hatalmukba kalózok

Újabb kalózakció történt az Arab-tengeren, a 23 tagú iráni és indiai legénység vár a váltságdíjra.

2011.02.13 22:42MTI

Máltai teherhajót kerítettek hatalmukba kalózok az Arab-tenger északi részén - jelentette be vasárnap az Európai Unió kalózellenes flottája (EUNAVFOR). A közlés szerint az MV Sinin nevű hajó még szombaton adott le fegyveres támadás miatti vészjelzéseket, Omán partjaitól csaknem 600 kilométerre. A kenyai hatóságok vasárnap megerősítették, hogy szomáliai kalózok kerítették hatalmukba a Sinint, s ejtették túszul annak 23 fős - iráni és indiai - legénységét.

Az EUNAVFOR feltételezése szerint is kalózakció történt: az eredetileg Szingapúrba tartó hajóval megszakadt minden kapcsolat, s a kiküldött felderítő repülőgép a már a szomáliai partok irányába haladó teherhajó oldalán két gyorshajót fényképezett le. 

A NATO erőinek vasárnapi bejelentése szerint ugyanakkor egy dán hadihajónak sikerült egy jemeni halászhajót kimentenie a kalózok kezéből, s a szombati akcióban 16 feltételezett szomáliai tengeri rablót tartóztattak le, valamint két jemeni túszt szabadítottak ki (a legénység többi tagját már korábban elengedték a kalózok).

A HDMS Esbern Snare figyelmeztető lövésekkel állította meg a halászhajót, amelynek fedélzetén két gyanús gyorshajó volt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.