Omar Szuleimant akarták eltenni láb alól?
Kairóban cáfolják az alelnök elleni merénylet hírét
Egyiptomi biztonsági forrásból cáfolták szombaton azt a meg nem erősített amerikai sajtóértesülést, hogy merényletet követtek el Omar Szuleimán alelnök ellen.
2011.02.05 15:51MTI, ma.huEgy szó nem igaz az egészből - mondta a magát megnevezni nem kívánó forrás a Fox amerikai televízió hírére, amely szerint az alelnök, volt hírszerzési főnök ellen január 29-ei kinevezése után - a tv-csatorna nem tudja, melyik napon - merényletet kíséreltek meg, amelyből ő ugyan sértetlenül került ki, de testőrei életüket vesztették.
A pénteki, úgyszólván az egész országot elözönlő sok százezres tömegmegmozdulás utáni napon már csak ezrek tüntettek a kairói Tahrír téren, amely a Hoszni Mubarak egyiptomi elnök azonnali lemondását követelők központjává vált immár tizenkettedik napja. A tér birtokosai szerint a következő hétvégén, azaz csütörtökön és pénteken ismét többen lesznek.
A 82 éves államfő, aki egyrészt megígérte, hogy a szeptemberi elnökválasztáson már nem jelölteti magát, másrészt viszont tartja magát ahhoz, hogy addig nem távozik posztjáról, szombaton újonnan kinevezett minisztereivel tanácskozott.
Mubarak és a gazdasági tárcák birtokosainak megbeszélése után Ahmed Safík, az új kormányfő azt hangoztatta a sajtó előtt, hogy az élet kezd visszatérni megszokott medrébe, s hogy "minden (újabb) nap biztonságosabb, mint az előző".
Elmondása szerint lassan a - heves tüntetésekkor visszahúzódott - rendőrök is visszatérnek az utcára. Belügyminisztériumi közlés szerint elfogtak 39-et a börtönökből elszökött rabok közül, további öten feladták magukat. A központi bank közlése szerint vasárnap újranyitnak a bankok, amelyek a tüntetések idejére felfüggesztették tevékenységüket.
A tőzsde, bár szó volt arról, hogy hétfőn újrakezd, egyelőre zárva marad, de - mint ígérték - két nappal az újranyitás előtt jelzik az elhatározást. Az iskolákban és az egyetemeken az ugyancsak szünetelő tanítás újraindításáról még nem intézkedtek.
A bíróságok ellenben ismét munkába állnak vasárnaptól. A kijárási tilalom intézkedését apránként enyhítik: szombattól este 7 és hajnali 6 között kell az utcától távol tartaniuk magukat az embereknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:37 Izrael visszautasította a népirtás vádját a Nemzetközi Bíróságon
- 12:36 Biden azonnali tűzszünetet, és kétállami megoldást sürgetett egy főiskola végzős hallgatói előtt
- 12:21 BRFK: 743 igazoltatás egy éjszaka alatt
- 11:59 Hajóbaleset Verőcénél - Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
- 11:35 Török kori történelmi fesztivált rendeznek Tatán
- 10:34 Nagy István: már 184 millió új fát ültettünk erdeinkben
- 9:32 Negyvenegy határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06