Koponyatöréssel vittek kórházba egy képviselőt

Videóval! Agyba-főbe verték egymást az ukrán parlamenti képviselők

Több ukrán parlamenti képviselő is hordágyra került, miután a kormánypárti politikusok csütörtök este megostromolták az ukrán parlament ellenzék által megszállt elnöki pulpitusát.

2010.12.17 10:42ma.hu/karpatinfo.net

Meglepő viselkedést tanúsítottak az ukrán parlament képviselői: Schmitt Pál magyar államfő kijevi hivatalos látogatásának előestéjén estek egymásnak a honatyák.

Szemtanúk szerint az egyik politikusnak még a fejét is betörték, koponyatörést szenvedett, a másiknak az állkapcsa tört el. Állítólag felbérelt verőlegények is besegítettek a verekedésbe. Több képviselő véresen hagyta el az épületet.

A Julija Timosenko nevét viselő politikai tömb (BJuT) frakciójának mintegy három tucatnyi képviselője csütörtökön foglalta el az ukrán parlament elnöki emelvényét és a szószéket, miután nyilvánosságra került, hogy a főügyészség különböző visszaélések miatt nyomozást indított a volt kormányfő ellen, és megtiltotta, hogy a vizsgálat lezárultáig elhagyja az országot. Ezért a nap folyamán megbénult az ukrán törvényhozás munkája.

Este öt óra után váratlanul elsötétedett az ülésterem, majd mintegy félszáz kormánypárti képviselő megostromolta törvényhozás székhelyét.

A videofelvételek tanúsága szerint többen már eleve ingujjra vetkőzve készültek a közelharcra, mások székekkel felszerelkezve rontottak rá az ellenzéki honatyákra. A félhomályban lezajlott csata után legalább két ellenzéki képviselőt hordágyon szállítottak el a mentők. 

Az összecsapásban végül az ostromlók győztek, akik között a szemtanúk szerint több felbérelt verőlegény is volt. Azóta a kormánypárt tartja blokád alatt a parlament elnöki pulpitusát. Az ukrán parlamentben már megszokottak az ehhez hasonló erőszakos jelenetek.

Legutóbb a orosz fekete-tengeri hadiflotta ukrajnai jelenlétének meghosszabbításával kapcsolatos szavazás alkalmával az ökleik mellett tojásokat és füstbombákat is bevetettek egymás ellen a két szembenálló tábor képviselői.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.