Szájkarate, rólunk
Morvai, szocik, és szabadságjogok: durva vita az EP-ülésen
Éles szóváltás volt kedden az Európai Parlament (EP) strasbourgi ülésén jórészt magyar EP-képviselők között az alapvető jogok magyarországi helyzetét illetően.
2010.12.14 15:26MTIA testület Gál Kinga néppárti képviselő azon előterjesztéséről folytatott vitát, amely az alapvető jogok helyzetét tekintette át az Európai Unió országaiban. Az előterjesztésről szerdán szavaz az EP.
A vitában Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője azt mondta, hogy az EU-elnökség ellátására készülő magyar kormány alapjogokat sért: korlátozza a média szabadságát, felszámolja a szakszervezetek jogait a közalkalmazottak tekintetében, és a magántulajdon védelmét sem biztosítja, amikor elveszi 3 millió ember magánnyugdíjpénztári megtakarítását.
Tabajdi szerint Viviane Reding alapjogi EU-biztosnak, akinek őrködnie kell ezen jogok érvényesülésén, kell, hogy legyen bátorsága jogsértési eljárást indítani, ha ő is így ítéli meg a helyzetet.
"Reding asszonyban nagyon bízom, benne több bátorság van, mint a bizottság férfi tagjaiban összesen, hiszen szembe mert szállni Sarkozy úrral annak ellenére, hogy őt Barroso úr sokáig leintette" - utalt a szocialista képviselő arra, hogy Viviane Reding nemrég éles hangon, teljes hivatali súlyát latba vetve hívta fel a figyelmet a romák Franciaországból való tömeges kitoloncolásának problémáira.
Felszólalt a vitában Göncz Kinga - ugyancsak szocialista - EP-képviselő is, aki kérte Redinget, hogy rendszeresen kísérje figyelemmel a tagállamok gyakorlatát, és tegye szóvá, ha az alapjogok, a demokrácia alapelvei sérülnek. Gál Kinga a vitát összegezve felszólította a képviselőket, hogy kerüljék a kettős mérce alkalmazását.
"Fordulok itt akár a szocialista magyar kollégákhoz is, akik éveken át asszisztáltak legsúlyosabb emberjogi jogsértésekhez, most pedig alaptalanul, vádaskodással osztanak ki másokat, csak azért, hogy visszanyerjék azt a választói bizalmat, amit lehet, hogy pontosan ezekért az emberi jogsértésekért vesztettek el" - mondta Gál Kinga.
Ekkor szót kért Michael Cashman brit szocialista EP-képviselő, aki visszautasította, hogy a szocialisták aláásnák az emberi jogokat. Konkrétnak kell lenni, tényekkel alátámasztott bizonyítékkal kell előállni - mondta.
Gál Kinga áttekintő előterjesztésében egyébiránt jelentős hangsúlyt kaptak azok az új európai uniós emberi jogi törekvések, amelyek például az emberkereskedelem tekintetében az áldozatok fokozott védelmét célozzák, vagy a polgári kezdeményezés révén közvetlen beleszólási lehetőséget adnak az európai polgároknak a jogalkotási folyamatba.
A magyar EU-elnökség is hasonló szellemben alakítja ki prioritását, törekszik a polgárközeli unió megerősítésére - jegyezte meg a néppárti képviselő.
Morvai Krisztina jobbikos EP-képviselő azonban éppenséggel a hagyományos polgári szabadságjogok hangsúlyozását hiányolta az előterjesztésből.
Szerinte Magyarországon 2002 és 2010 között a szocialista kormányok "az emberi jogok durva és folyamatos sárba tiprásával tartották fenn a hatalmukat". Morvai ismételten szóvá tette azt, hogy az EP igazságügyi bizottságának alelnöke ma is Göncz Kinga, aki megfogalmazása szerint "a szemkilövetők kormányának" volt a tagja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06