Új lehetőségeket kell találnunk

Huszonegyezer halott az éghajlatváltozás miatt 2010-ben

Az év első kilenc hónapjában 21 ezer ember életét követelték világszerte az éghajlathoz kapcsolódó időjárási katasztrófák az Oxfam szerint.

2010.11.30 11:42MTI

A szervezet hétfőn a mexikói Cancúnban megnyílt ENSZ Klímaváltozási Konferenciája kapcsán ismertetett jelentésében rámutatott, hogy a halottak száma kétszer annyi az idén, mint 2009-ben volt.

A pakisztáni áradásokat, az oroszországi erdőtüzeket és hőhullámokat, valamint a Csendes-óceán szintjének Tuvalu szigetét veszélyeztető emelkedését említették példaként az éghajlat halálos következményekkel járó változásaira.

Az ENSZ égisze alatt zajló klímatárgyalások újabb fordulójának célja, hogy megállapodás szülessen az ipari és a fejlődő országokat megosztó kérdésekben, különösen az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásában, az esőerdők megóvásában és egy felmelegedő világra való felkészülésben.

A tárgyalófelektől emellett azt is várják, hogy hivatalos formába öntsék a már meghatározott célokat az üvegházgáz-kibocsátásról.

Bár elemzők nem várnak áttörő eredményt a tanácskozástól, az Oxfam gyors cselekvést sürgetett jelentésében az éghajlatváltozás csökkentésére és az alkalmazkodásra.


"Az államoknak új lehetőségeket kell találniuk a szükséges dollármilliárdok előteremtésére, például a nemzetközi légi közlekedésből és a hajózásból származó károsanyag-kibocsátás, vagy éppen a pénzügyi tranzakciók megadóztatása révén. Minél előbb folyik be a pénz, annál hatékonyabb lesz az éghajlatváltozás elleni harc" - fogalmazott közleményében Tim Gore, a jelentés szerzője.

A 2010-es időjárási katasztrófák sora egybecseng az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) 2007-es jelentésével, amely súlyos hőhullámokat, erdőtüzeket, áradásokat és a tengerszint emelkedését vetítette előre.

Az Oxfam szerint a pakisztáni áradások miatt az ország területének ötöde került víz alá, kétezren haltak meg. A nyári katasztrófa 20 millió pakisztáni életét érintette, otthonok semmisültek meg, járványok törtek ki. Utak váltak járhatatlanná, odalett a termés, a károkat összességében 9,7 milliárd dollárra becsülték.

Oroszországban a hőmérséklet 14 Celsius-fokkal haladta meg az átlagot júliusban és augusztusban, Moszkvában kétszeresére, hétszázra emelkedett a napi halálozási ráta - mutatott rá a szervezet.

A mintegy 26 ezer erdőtűz elpusztította a termés negyedét. A Csendes-óceánban fekvő Tuvalun - ahol évente 5-6 milliméterrel emelkedik a vízszint - egyre nehezebb a gabonatermelés, mert a sós víz behatol a termőföldekre.

Ebből adódóan a helyiek importárura szorulnak a túlélés érdekében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.