Készek átállni
Holbrooke: Afganisztánban nem lehet egyértelmű katonai győzelmet aratni
Bár a tálibokkal folytatott megbeszélések semminemű eredménnyel nem jártak, továbbra is pártoljuk az efféle kapcsolatokat, mert tudjuk, hogy Afganisztánban nem lesz egyértelmű katonai győzelem - jelentette ki a Süddeutsche Zeitungnak adott hétfői interjúban az amerikai elnök afganisztáni különmegbízottja.
2010.11.15 13:07MTIRichard Holbrooke arra a két találkozóra utalt, amely a kabuli kormány képviselői és "magas rangú tálibok" nevében tárgyaló személyek között zajlott le a közelmúltban. Mint hangsúlyozta, a NATO képviselői nem voltak jelen az eszmecseréken, mivel a katonai szövetség azt akarta, hogy azokra afgán vezetés alatt kerüljön sor.
Az amerikai diplomata problémának nevezte, hogy a Nyugat "még azt sem tudja, mit is akar pontosan az ellenség. Ráadásul nincs egyértelmű tárgyalópartnerünk.
Sok különböző csoport létezik: a Quetta-Shura régi tálib vezérkara, a Haqqani hálózat, a pakisztáni tálibok vagy a Lashka-e-Taiba lázadói. Ezek a csoportok maguk is különböző frakciókra oszlanak. Egy részüknek semmilyen ideológiai kötődése nincs az iszlámhoz, csupán együtt harcolnak, és készek átállni a másik oldalra."
Az interjúban Holbrooke úgy vélte, hogy nem az idei, hanem a jövő esztendő lesz a döntő az afganisztáni konfliktus kimenetele szempontjából. Ezt azzal indokolta, hogy a nyugati csapaterősítés csak idén szeptemberben zárult le.
Az e héten Lisszabonban rendezendő NATO-csúcsértekezlet pedig mintegy beharangozza majd a műveletek döntő szakaszát. Lisszabonban "fogjuk meghirdetni az afganisztáni átmenetre vonatkozó új stratégiánkat.
Ez négyéves tervet takar, amelynek célja az afgán biztonsági erők megszilárdítása, párhuzamosan a NATO harci egységeinek folyamatos létszámcsökkentésével" - jelentette ki az amerikai elnök afganisztáni különmegbízottja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06