Törökország hajthatatlan

Izrael ódzkodik a nemzetközi vizsgálatoktól a segélyflottilla kapcsán

Izrael továbbra sem enged a nemzetközi követeléseknek, hogy egy nemzetközi bizottság vizsgálja ki a Gázai övezet izraeli zárlatát megtörni akaró segélyflottilla elleni izraeli kommandós akciót, de késznek mutatkozik arra, hogy végezzenek el egy belső "vizsgálatot" a blokádról.

2010.06.08 07:15MTI

Az izraeli kormány hét legfontosabb minisztere hétfő este ismét tanácskozott, és megállapodott abban, hogy létrehoznak egy belső "ellenőrző bizottságot", amelyben megfigyelőkét helyet foglalna két, Izrael által kiválasztott külföldi jogász is - jelentette hétfőn késő este a katonai rádió.

Ez a bizottság megvizsgálná a kilenc török halálos áldozatot követelő, május 31-i kommandós akció körülményeit és a Gázai övezet elleni blokádot a nemzetközi jog szempontjából. Ehud Barak védelmi miniszter hétfői parlamenti felszólalásában is beszélt erről a felállítandó bizottságról, amely - mint mondta - megvizsgálná, hogy a blokád "megfelel-e a nemzetközi jognak, vagy sem".

Izrael eddig azt állította, hogy megfelel.

Közben a hadsereg tartalékos tábornokokból felállította saját szakértői vizsgálóbizottságát. A hadsereg közleménye szerint a bizottság megvizsgálja a kommandós akciót, "levonja belőle a következtetéseit, és július 4-éig beterjeszti azokat". Nemcsak Izrael, hanem Törökország is hajthatatlannak tűnik az ügyben. Ahmet Davutoglu török külügyminiszter hétfőn kijelentette: nem fog rendeződni Törökország és Izrael kapcsolata mindaddig, amíg utóbbi nem egyezik bele, hogy egy független ENSZ-bizottság vizsgálja ki az izraeli katonai akciót.

Később Recep Tayyip Erdogan kormányfő bejelentette, hogy országa kérni fogja több olyan közel-keleti és ázsiai ország támogatását az Izraellel szembeni követeléseihez, amelyekkel kedden részt vesz egy regionális tanácskozáson.

"Minden lehetséges lépést megteszünk. Izraelnek meg kell fizetnie a mártírok haláláért, és meg is fog. Türelmesek vagyunk, és kivárjuk célunk elérését" - jelentette ki.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.