Thaiföldön megkezdődött az ostrom

Véres város: lövik a tüntetőket a katonák Bangkokban

A katonák megkezdték szerda reggel a Bangkok központjában táborozó tüntetők elleni támadást, egy felüljáróról tüzet nyitottak a vörösingesekre, majd a thaiföldi a védelmi miniszter bejelentette az ostrom megindítását.

2010.05.19 07:12MTI

Előtte könnyfakasztó gránátokat lőttek ki a tüntetők által többnyire bambuszból és gumiabroncsokból létesített barikádokra, amelyeket a hajnalban felsorakozott páncélozott harcjárművek igyekeznek áttörni. Sűrű füstoszlop gomolyog a térségben az égbolt felé.

Pravit Vongszuvan védelmi miniszter közölte: a katonák azt a parancsot kapták, hogy "100 százalékig" vonják ellenőrzésük alá vörösingesek által a körbebarikádozott városrészt.

A tárcavezető egyben jelezte, hogy a hatóságok "igyekeznek emberi veszteségeket elkerülni" a művelet során.

A legfrissebb jelentések szerint a katonáknak néhány helyen már sikerült behatolniuk a tüntetők táborának a területére. Kórházi jelentések szerint eddig két tüntető sebesült meg súlyosan tűzfegyverekből leadott lövésektől.

Megműtötték őket. Három másik vörösinges könnyebben sebesült meg. Nem sokkal a támadás kezdete előtt egy szenátor közölte: a szemben álló felek közötti tárgyalásokra tett kísérletek kudarcba fulladtak, a kormány döntő lépésre szánta el magát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.