"Az államnyelvtörvény a Szlovákia szégyene!"

Beindult a csörte: Caplovic Szlovákia elleni agressziónak minősítette Orbán Viktor rimaszombati beszédét

Az emberi jogokért felelős pozsonyi miniszterelnök-helyettes Szlovákia elleni politikai agressziónak minősítette Orbán Viktor beszédét a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) egy héttel ezelőtti rimaszombati kongresszusán.

2009.10.24 11:26MTI

"A felszólalás politikai agresszió volt Szlovákia ellen, a szlovák értékek ellen, az európai értékek ellen" - jelentette ki Dusan Caplovic a pozsonyi TV Joj kereskedelmi televízió péntek éjjeli De Facto című vitaműsorában. Caplovic vitapartnere Csáky Pál, az MKP elnöke volt.

Orbán Viktor az MKP kongresszusának vendégeként élesen bírálta a szlovák nyelvtörvényt, s megjegyezte: ahogy a nyugat-európai kisebbségeknek, úgy a szlovákiai magyaroknak is joguk van az autonómiára. Beszédében egy ízben a Felvidék kifejezést is használta, amit a szlovák politikusok sértőnek tartanak.

A kormányfőhelyettes a Fidesz elnökének "mentségére" megjegyezte: részben felmenti őt az, hogy "tömve van hazugságokkal, amelyeket az MKP-tól, s különösen Csáky úrtól és Duray úrtól kap". "Az alakuló szlovák demokrácia utóbbi húsz éve alatt senki sem hazudott annyit, amennyit az utóbbi időben Csáky Pál és Duray Miklós hazudnak Európa-szerte" - szögezte le Caplovic. (Duray az MKP stratégiai alelnöke.)

Csáky a támadásokat határozottan visszautasította. "Ha valaki nem mond igazat, ha valaki eltorzította a szlovákiai közéletet, akkor az a mai kormánykoalíció" - szögezte le a magyar politikus. Majd hozzátette: "Az államnyelvtörvény a Szlovák Köztársaság szégyene, Európa szégyene."

Az MKP elnöke ugyanakkor értelmetlennek minősítette azt az állítást, hogy személyesen befolyásolni tudná az európai közvéleményt. Caplovic hazugsággal vádolta Csákyt, s az állította, hogy az MKP manipulálja a szlovákiai magyarokat. Az éles szópárbaj ellenére a vita végén egyik politikus sem zárta ki, hogy pártjaik - az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) és az MKP - a jövő évi választás után esetleg együttműködhetnének. Egyetértettek abban, hogy a kérdést a választók fogják eldönteni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.