Az olaszoknál működik a demokrácia

Berlusconi mentelmi joga nem terjed ki korrupciós és csalási vádakra

Az olasz alkotmánybíróság döntése szerint Silvio Berlusconi mentelmi joga nem terjed ki a korrupciós és csalási vádakra: a törvény előtti egyenlőség elvére hivatkozva a testület alkotmányellenesnek nyilvánította és érvénytelenítette az úgynevezett Alfano-törvényt, amely mindeddig akadályozta a peres eljárások megindítását az olasz kormányfő ellen.

2009.10.07 20:02MTI

Az Alfano-törvény a négy legmagasabb olasz közjogi méltóság számára biztosít kiemelt mentelmi jogot, de a gyakorlatban kizárólag Berlusconira méretezték kezdeményezői. Az olasz törvényhozás még tavaly nyáron fogadta el az Angelino Alfano igazságügyi miniszter által benyújtott tervezetet. E törvény értelmében "átmenetileg", azaz hivatali idejük lejártáig felfüggesztették a köztársasági elnök, a szenátus és a parlament elnöke, valamint a miniszterelnök ellen folyamatban lévő bírósági ügyeket, amennyiben voltak ilyenek.

A most alkotmányellenesnek nyilvánított jogszabály két eljárást blokkolt eddig: egyrészt Berlusconi korrupciógyanús ügyeleteinek kiderítését egykori brit ügyvédje, az azóta már hamis tanúzásért elítélt David Mills kapcsán; másrészt a kormányfő médiabirodalma, a Mediaset filmforgalmazási jogainak vásárlása során történt pénzügyi bűncselekmények ügyében.

Mills valótlan állításokat tett tanúvallomásában, hogy oltalmazza a jelenlegi olasz kormányfőt a 90-es években a politikus ellen lefolyt két perben. Ezért egy milánói bíróság négy és fél év szabadságvesztést szabott ki rá. Az ügyészség szerint Berlusconi 1998-ban 600 ezer dollárt fizetett a jogásznak a hamis tanúzásért.

A Mediaset birodalmat Berlusconi még azelőtt alapította, hogy politikai szerepet vállalt volna. Az olasz ügyészek gyanúja szerint a Mediaset az 1994-1999 közötti időszakban amerikai filmek forgalmazási jogának a megvásárlásakor a vételárat meghaladó költségekről tett nyilatkozatot, és így Olaszországban jóval kevesebb adót fizetett be, mint amennyire kötelezett lett volna. Az így megtakarított pénzt - becslések szerint csaknem 90 millió eurót - a Berlusconi-klán külföldi számlákon helyezte el Mills vezérletével, a Fininvest pénzügyi holding szárnyai alatt. A Mediaset-ügyben 2006-ban Berlusconi ellen is eljárás indult, ezt azonban 2008 októberében felfüggesztették az akkor elfogadott Alfano-törvény alapján.

A Fininvest (a Berlusconi család pénzügyi holdingja, amely egyebek között birtokolja a Milan labdarúgó csapatát is; jelenleg a kormányfő lánya, Marina irányítja a cég ügyeit) elleni bírósági eljárás már több mint két évtizede húzódik. Legutóbbi fejleményeként a múlt hét végén egy milánói bíró csaknem 750 millió euró kártérítésre kötelezte a Compagnie Industriali Riunite (CIR) társaság javára. A CIR vezetője, Carlo De Benedetti és Berlusconi még a 80-as évek végén harcolt egymással az egyik legnagyobb olasz kiadóvállalat, a Mondadori-csoport birtoklásáért. A vád szerint a Fininvest korrupcióba keveredett, amikor 1991-ben igazságügyi személyeket vesztegetett meg, állítólag azzal a céllal, hogy a Mondadori kiadót sikerüljön "elhalászni" Carlo De Benedetti cége elől (Berlusconi meg is szerezte a kiadót).

A milánói bíró szerint a CIR-t azért kell kárpótolni, mert nem volt lehetősége a részrehajlástól mentes igazságszolgáltatásra. Carlo De Benedetti szerint az ítélettel "győzött az igazság". Marina Berlusconi természetesen fellebbezett a szerinte "kiábrándító" bírói döntés ellen.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.