Arrogáns kijelentések
Sme: Ártottak Magyarországnak Balázs Péter mondatai
A Sme című szlovák liberális napilap úgy véli: ahogy Robert Fico agresszív viselkedése a szécsényi kormányfői találkozó utáni sajtóértekezleten károsította Szlovákiát, úgy ártottak Magyarországnak Balázs Péter külügyminiszter Szlovákiát érintő "arrogáns kijelentései" egy lapinterjúban.
2009.09.19 13:40MTI"(A Süddeutsche Zeitungban megjelent) nyilatkozatával Balázsnak sikerült szemléletesen bemutatnia, miért nem hisznek a magyar panaszoknak Európában még akkor sem, ha azok lényegében megalapozottak: gyakran tálalják őket ugyanis a hisztérikus túlzás, a felsőbbrendűségi érzés és az önteltség hármas csomagolásában" - húzza alá szombati kommentárjában az újság.
Megjegyzi: a nyelvtörvény kapcsán folyó szlovák-magyar vitában nehéz elképzelni értelmetlenebb hozzáállást, mint amilyet Szájer József az Európai Parlament képviselője jelzett, amikor bejelentette: a törvény visszavonásáig a magyar képviselők minden felszólalásukban előhozzák a témát. Szájer és társai ezzel csak azt érhetik el, hogy a magyarok felszólalásakor a többiek kikapcsolják tolmácskészülékeiket, s a pad alatt detektívregényt olvasnak.
A magyar politikusok szerencséje, hogy a szlovák kormánypolitikusok mindent megtesznek, hogy még butább dolgokat tegyenek. Ficónak néhány nap elég volt ahhoz, hogy visszatáncoljon a Bajnai Gordonnal kötött megállapodástól, miszerint a szlovák fél is elfogadja Knut Vollebaeknek, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosának ajánlásait. Egyértelműen visszautasította például, hogy Szlovákia kisebbségi törvényt fogadjon el, holott ezt Vollebaek ajánlja.
Ugyanakkor a kulturális miniszterrel együtt mindent megtesz azért, hogy a lényegében értelmetlen nyelvtörvény végrehajtó utasításainak kidolgozásából kizárja a magyarok törvényes képviselőit, akik - akár tetszik, akár nem - a Magyar Koalíció Pártjának politikusai. Ez szintén ellentétes Vollebaek ajánlásaival - zárja kommentárját a lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06