Tragédia
Ketten meghaltak, több mint száz ember kórházba került egy japán étrendkiegészítő miatt
Koleszterincsökkentő hatást tulajdonítottak neki.
2024.03.27 12:05MTIVisszavonták azt a japán étrendkiegészítőt, amelynek fogyasztása miatt ketten meghaltak, több mint száz ember pedig kórházba került - jelentette a japán egészségügyi minisztérium államtitkára.
A Kobayashi Pharmaceutical vállalat által gyártott étrendkiegészítő a beni-kodzsi nevű összetevőt is tartalmazza, amely egy vörösélesztő által erjesztett, majd porrá őrölt rizskészítmény, és amelynek koleszterincsökkentő hatást tulajdonítanak.
Az oszakai központú gyógyszergyártó más vállalatok számára is értékesítette a vörös rizsport, ezért egyéb élelmiszergyártók termékei, köztük miszo, rágcsálnivalók és ecetes öntetek is visszahívásra kerültek - közölte az államtitkár.
Eddig 106 olyan ember került kórházba, aki az alapanyagot tartalmazó készítményekből vagy élelmiszerekből fogyasztott, ugyanakkor nem mindegyikük esetében bizonyítható, hogy közvetlen összefüggés van a termékek és megbetegedésük között.
A vörösélesztővel erjesztett rizs előállítása során mérgező citrinin szabadulhat föl, amely veseelégtelenséget, gombás vesebetegséget okozhat.
A fermentált rizspor gyakorta használatos a hagyományos ázsiai orvoslásban, a koleszterinszint csökkentésére, vagy szívelégtelenségek kezelése esetén. Továbbá ételszínezékként és ízesítőként is alkalmazható.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:03 Őrizetbe vettek egy novajidrányi férfit, aki életveszélyesen bántalmazott egy nőt
- 22:02 AM: Magasabb jövedékiadó-visszatérítés jár a gázolaj után
- 21:01 Ágh Péter: a kistelepülésekre erőforrásként kell tekinteni
- 20:59 AM: Töretlen a fejlődés az agráriumban
- 19:55 Távozik posztjáról a Pénztárszövetség elnöke
- 18:54 EM: négy év alatt több mint hétszeresére nőtt a tisztán elektromos járműpark Magyarországon
- 17:50 Orbán Viktor: 2024. június 9-e sorsdöntő nap lesz Európa történelmében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06