Ukrajnai háború
Újabb orosz csapást mértek Odesszára, Zelenszkij is a városban volt
Öt helyi lakos életét vesztette a támadásban.
2024.03.06 19:30MTIAz orosz erők szerdán csapást mértek a dél-ukrajnai Odessza város kikötői infrastruktúrájára, aminek következtében az eddigi adatok szerint öt helyi lakos életét vesztette - közölte Dmitro Pletencsuk, az ukrán haditengerészet szóvivője. A támadás idején a városban tartózkodott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök is.
Pletencsuk az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott kommentárjában hozzátette, hogy a vizsgálat még folyamatban van, és "rögzítik az Oroszországi Föderáció újabb háborús bűncselekményének minden körülményét".
Volodimir Zelenszkij a Szuszpilne televízió tudósítása szerint elmondta, hogy látta az orosz támadást, mivel abban a pillanatban Odesszában tartózkodott a görög miniszterelnökkel. "Ma láttuk ezt a támadást, Önök pedig láthatták, kivel van dolgunk, nem érdekli őket, hová mérnek csapást. Tudom, hogy voltak áldozatok, még nem ismerem a részleteket, de azt tudom, hogy halottak és sebesültek is vannak" - idézte a tévé az államfőt. Zelenszkij ismét hangoztatta, hogy Ukrajnának hatékonyabb légvédelmi rendszerre van szüksége.
Micotákisz a görög sajtónak azt mondta, hogy a támadás idején éppen Odessza kikötőjében voltak Zelenszkijjel, és a robbanások közel voltak hozzájuk. "Zelenszkij elnök és munkatársai megmutatták nekünk és elmagyarázták a kikötő fontosságát és azt, hogy mit tesznek az ukrán tengeri útvonal helyreállítása és megerősítése terén, és milyen károk érték a támadások során. Meghallottuk a szirénák hangját és a robbanásokat, amelyek nagyon közel voltak hozzánk" - fogalmazott a görög politikus, hozzátéve, ez számára maradandó tapasztalat volt.
A címlapfotó illusztráció.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
- 21:01 Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- 20:55 Négy lövedék találta el a miniszterelnököt, még nincs túl az életveszélyen
- 20:49 Szijjártó: elementáris küzdelem várható a Magyarország által ellenzett NATO-s javaslat ügyében
- 20:49 Változékonnyá válik az időjárás a pünkösdi hosszú hétvégén
- 19:48 Voks 24 - Vitézy Dávid: a fővárosi állatvédelem kudarc
- 19:46 A varsói főpolgármesteri hivatal betiltotta a vallási jelképek használatát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06