Egészségügy
Kanyarójárvány van Belgrádban
A regisztrált betegek között felnőttek és gyerekek is vannak.
2024.02.22 16:31MTIKanyarójárvány van Belgrádban - erősítette meg a szerb főváros közegészségügyi hivatala a szerbiai közszolgálati televíziónak (RTS) csütörtökön.
A hivatalos adatok szerint február 6-án regisztrálták az első beteget, azóta pedig további 11 esetet igazoltak. A járványügyi szakemberek azt is közölték, hogy a betegek többsége vagy nem kapott védőoltást, vagy nem lehet tudni, hogy be van-e oltva. A regisztrált betegek között felnőttek és gyerekek is vannak.
A kanyaró ellen is védő MMR védőoltást a gyerekek először 12-15 hónapos korukban, majd iskolába indulás előtt kapják meg.
A belgrádi közegészségügyi intézet közölte, hogy a nyájimmunitás eléréséhez a gyerekek 95 százalékának a beoltására van szükség. A legtöbb szerbiai óvodában már bevezették azt a szigorítást, amely szerint a gyerekek csak az oltási igazolás felmutatásával mehetnek az intézménybe.
Szerbiában 1993 előtt csak egyszer oltották be a gyerekeket, a kétszeres védőoltást csak ez után kezdték alkalmazni, így az 1980 előtt születetteknek nem megfelelő a védettsége a kanyaró ellen, s ezért újra védőoltást kell kapniuk. A szakemberek arra kérték mindazokat, akik csak egyszer kaptak vakcinát, hogy jelentkezzenek valamely egészségügyi intézményben, és oltassák be magukat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


