Háború
Meghosszabbítja a brit kormány az ukrán menekültek tartózkodási engedélyeit
Az ukrán menekültek számára kialakított tartózkodási engedélyek harmadik típusa a Ukraine Extension Scheme, amely kiterjeszti a háború előtt kiadott, de időközben lejárt vízumok érvényét.
2024.02.18 20:49MTIMeghosszabbítja a brit kormány a háború elől Nagy-Britanniába menekült ukránok tartózkodási engedélyeit. A londoni belügyminisztérium vasárnapi tájékoztatása szerint mindazok, akik az ukrajnai háború két évvel ezelőtti kezdete után bevezetett, meghatározott időre szóló vízumtípusok valamelyike alapján élnek Nagy-Britanniában, az eredeti lejárati határidőhöz képest 18 havi hosszabbítást kérvényezhetnek.
A brit kormány az Ukrajna elleni orosz invázió után háromféle fő vízumtípust dolgozott ki az ukrajnai menekülteknek.
Az egyik a Homes for Ukraine nevű befogadási rendszer, amelynek alapján nagy-britanniai lakosok saját ingatlanaikban szállást nyújthatnak ukrajnai menekülteknek.
A másik a Ukraine Family Scheme nevű családegyesítési program. Ennek alapján ukrán állampolgárok csatlakozhatnak Nagy-Britanniában élő brit állampolgárságú hozzátartozóikhoz, vagy olyan rokonaikhoz, akiknek már van állandó nagy-britanniai letelepedési engedélyük.
Ezt a vízumtípust kérvényezhetik a Nagy-Britanniában letelepedett EU-állampolgárok ukrajnai családtagjai is a nem uniós országokból származó hozzátartozók számára korábban meghirdetett brit családegyesítési program (EU Settlement Scheme Family Permit) alapján.
Az ukrán menekültek számára kialakított tartózkodási engedélyek harmadik típusa a Ukraine Extension Scheme, amely kiterjeszti a háború előtt kiadott, de időközben lejárt vízumok érvényét.
A három vízumtípus a bevezetés idején három évre szóló letelepedési engedélyt biztosított a jogosultaknak.
A londoni belügyminisztérium vasárnapi tájékoztatása szerint azonban mindazok, akik e három vízumtípus valamelyike alapján élnek Nagy-Britanniában, 2025 elejétől kérvényezhetik vízumuk másfél évi meghosszabbítását.
Az ukrán állampolgároknak kiadott első menekültvízumok ugyanis jövő márciusban lejártak volna, de a hosszabbítással azok is legalább 2026 szeptemberéig maradhatnak, akik az elsők között folyamodtak tartózkodási engedélyért - áll a brit belügyi tárca vasárnapi ismertetésében.
A minisztérium adatai szerint a háború kezdete óta 283 ezer ukrán állampolgár lelt menedékre Nagy-Britanniában, és London 11,8 milliárd font (csaknem 5400 milliárd forint) katonai, humanitárius és gazdasági segélyt nyújtott Ukrajnának.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:01 Orbán Viktor gratulált az észak-macedóniai parlamenti választás győztesének
- 14:59 Gyermekpornográfia miatt 13 évre ítéltek egy makói férfit
- 13:57 Megölte élettársát, majd magával is végzett egy férfi Szamosújlakon
- 12:54 Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban
- 11:53 Putyin: elutasítjuk bármely ország vagy szövetség igényét a kizárólagosságra
- 10:01 Katonai ceremóniával fogadták a kínai államfőt
- 9:00 A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06